2012. július 12., csütörtök

Az átjárhatóságról

Ismét találkoztam az orvosommal, 2 hónap kihagyás után. Persze már napok óta stresszes voltam emiatt. :(

Elétettem a legutóbbi FSH-s papíromat, ami szemmel láthatólag meglepte; mondta is, hogy "na, itt valami történik".  Az erősen emelkedett DHEA-S szintem miatt nem aggódott; az azért van, mert szedem a DHEA-t (nyilván...). Aztán átbeszéltük a lapar eredményét. Átfutotta a leletet meg a szövettant, és mindent rendben talált, kivéve az elzáródott bal petevezetéket (meg a kicsi petefészkeket ugye, de a hormoneredményeim alapján nem is várt mást).
Mutattam neki a 3 évvel ezelőtti HyCoSy leletemet, és rákérdeztem, hogy akkor hogy is van ez.

A következőket mondta:
Nem ritka, hogy különböző eredmények születnek az átjárhatósági vizsgálatnál és a lapar + hisztero során. Lehetséges, hogy azóta történhetett "eldugulás", de az is lehet, hogy más áll a háttérben.
Az akadály lehet állandó (pl. hegek miatt), DE lehet átmeneti is (pl. nyákdugó - "mucus plug" miatt), és ez utóbbi esetben a lapar+hisztero "hamis pozitív" eredményt ad. Ugyanakkor ez a "hamis pozitív" dolog fordítva is igaz, ugyanis a két eljárásnál különböző kontrasztanyagot használnak; az átjárhatóságinál egyfajta víz alapút, a laparnál viszont egy sűrűbb folyadékot... Szóval simán lehet egy részleges és átmeneti eldugulás is.
Mindenesetre ha a lapar eredménye mellett egy viszonylag nem régi másféle eredmény is van, akkor ő ezt mindig figyelembe szokta venni, mert ez simán jelentheti azt, hogy nincs teljes és állandó elzáródás.
Inszeminációnál ő amúgy is úgy szokta csinálni, hogy mindkét oldalból próbál érett tüszőt kihozni, de ha egyoldali ovuláció jön össze és épp a bal oldalon, akkor normál esetben törölné a ciklust, ám mivel van egy ilyen korábbi HyCoSy eredményem is, így ebben az esetben valószínűleg így is megcsinálná az inszeminációt. 
Egy elzáródott petevezető sebészeti úton történő újramegnyitása nagyon nehéz, és rosszak az eredmények. A petevezetők nagyon szűkek, és a műtét során okozott hegek csak még nagyobb kárt tesznek benne. Tulajdonképp ez volt az egyik ok, amiért feltalálták az IVF-et; mivel a petevezető műtétekkel nemigen tudtak javítani a helyzeten.

Hát ez van; így már tisztább azért a kép.. Én inszemre így nem megyek, mert fölösleges pénzkidobásnak tartom (pláne 5%-os morfológiával...), az IVF-nek meg szerinte nincs értelme ilyen pocsék AMH szint mellett. Majd megírom valamikor részletesen is a beszélgetésünket, de egyelőre nem szívesen gondolok vissza rá :(

2012. július 6., péntek

A lapar eredménye

A laparoszkópia és a hiszteroszkópia elméletileg a legbiztosabb módja a lehetséges meddőségi okok feltárásának; nem véletlenül vártam annyira. 

Egyik itteni barátnőmnek sehogy sem jött össze a kistesó. Volt némi IR-je (amit véletlenül sem az orvosa diagnosztizált...), de ezen kívül minden eredménye jó volt (amh és fsh is). 
Már több inszemen és lombikon is túl volt, és bár mindig első osztályú embriói lettek, valahogy mégsem sikerült. Rettenetesen maga alatt volt. Az orvosa simán ment volna tovább a következő lombikra, de a lány azt mondta, hogy addig NEM, amíg meg nem nézik, hogy minden rendben van-e belül. Valahogy úgy érezte, hogy a megtapadással lehet a probléma. Az orvosa végül ráhagyta; neki végül is mindegy, privátban ment, a fizető vendég meg mindig öröm. Átjárhatósági vizsgálata már volt korábban, kétszer is, azt tehát tudták, hogy a petevezetőkkel nincs gond. Millió ultrahangja is volt persze az évek során, ott is minden normálisnak látszott.
A lapar + hisztero során viszont végül olyan komoly méhen belüli gondokat, a korábbi császár miatti összenövéseket találtak, hogy a lapart végző orvos nem is tudtott vele mit kezdeni, másik specialistához küldte, így hát alig 2 hétre rá egy újabb és hosszabb műtét keretében hozták rendbe a méhét! Ezen kívül moderate (a másik orvos szerint viszont quite bad) endometriozisa is volt, amire az égvilágon semmi tünet nem utalt: sosem volt erős fájdalmakkal, görcsökkel járó menstruációja, elhúzódó és bőséges vérzése stb.
Érdekes módon a lapar után AZONNAL spontán terhes lett... az a baba végül sajnos nem maradt vele, de legalább már tudták, hogy menni fog ez természetes úton is, nem kell több lombik... Rá 2 ciklusra ismét teherbe esett, és ma már 2 hónapos a gyönyörű kislánya.
Ha az orvosán múlt volna, a mai napig lombikozgathatna elkeseredetten, tök hiába... Nem elgondolkodtató?? 

Korábban már írtam róla, hogy a szülésem után bent maradt a méhlepény egy darabja, és az orvos mindenféle fájdalomcsillapítás nélkül, ott helyben, kapkodva végigkaparta a frissen szült méhem ("betapintás Bumm-kanállal"); így hát esélyesnek találtam, hogy esetleg hegek maradhattak utána vagy bármi egyéb sérülés. 

Még az inszemek előtt, 2009-ben csináltattam egy HyCoSy-t, hogy meggyőződjek a petevezetők átjárhatóságáról. Erről itt írtam részletesen. Akkor nem tettem fel a leletemet, most viszont pótolom:


2009-ben tehát mindent a legnagyobb rendben találtak, és a petevezetőim is átjárhatóak voltak (abban a ciklusban egyébként a 16. napon ovuláltam).

Ehhez képest a 2012-es laparom eredménye röviden összefoglalva: a méhem formára és méretre is teljesen rendben van, és belül sem találtak eltérést, tehát se polip, se mióma, se méhsövény, se semmi nem oda való. A petefészkeim egy kicsit kisebbek, főleg a jobb. A bal oldali petevezetőmbe felment a dye rendesen, de a végén nem jött ki. A jobb petevezető teljesen okés. Ezen felül eltávolítottak némi endometriózist is (erre sem utalt az égvilágon semmi tünet, hogy nekem ilyen van). 
Ennyit mondtak.

Annyit tudok, hogy a petefészkek normál esetben olyan dió méretűek és formájúak, kb. 3 centi hosszúak. Az enyém - ahogy más korai petefészekkimerüléseseké is - sajnos ennél valamivel kisebb, de szerintem azért még nem a reménytelen kategória (a petefészkek menopauza után egészen picire, borsó méretűre zsugorodnak). A fenti, 3 évvel ezelőtti leletemen is látszik, hogy a jobb petefészkem valamiért már akkor is kisebb volt.. de senki nem foglalkozott vele. Nyilván ciklusnaptól is függ a petefészkek mérete (ahogy érnek benne a tüszők, úgy lesz egyre nagyobb ugye, én meg a ciklus legelső napján voltam a laparon), de azért akkor is megállapítható, hogy valamivel kisebbek, mint az a korom által indokolt lenne. :(
De mégis mitől lehet ez?? A 8 éven át szedett Mercilon fogamzásgátló okozhat ilyet???

Amikor mondták, hogy a bal petevezetőmből a végén nem jött ki a dye, én valahogy vártam volna a mondat befejezését, hogy "de sikerült végül megoldani a kis elakadást". Vagy valami. Végül is ezért voltam ott, nem???
De nem, nem történt semmi, ők simán csak diagnosztizáltak. Azt mondták, nincs min aggódnom, az IVF-et ez nem befolyásolja! Nemmondod, bazdmeg! 
Hát nem a normál állapot visszaállítása lenne a cél, hogy természetes úton is teherbe lehessen esni??? Arról nem is beszélve, hogy az én FSH és AMH értékeimmel nincs klinika, aki IVF-et csinálna nekem, úgyhogy ezt akkor megszívtam, ugyanis a jobb petefészkemmel semmire nem megyek, az ovulációt is egyértelműen mindig a BAL petefészkemben érzem, és jééé hát pont a hozzá tartozó petevezető nem bizonyult átjárhatónak!

Ez is furcsa volt egyébként, hogy amikor előadták a "fill-no-spill" szöveget, akkor rákérdeztem, hogy tehát akkor el van záródva, ugye?? Erre pedig a válasz kb. 2 mp szünet után az volt, hogy mmm, lehetséges. (wtf?!?)
De végig nagyon óvatosan fogalmaztak, pl. amikor rákérdeztem, hogy "szóval kicsik a petefészkeim?", akkor is kijavítottak, hogy nem kicsik, csak kisebbek.

Mondanom sem kell, egy világ omlott össze bennem. Jelenleg lombikra semmi esélyem (már csak az anyagi oldala miatt sem), így a dhea és egyéb okosságok segítségével próbáltam volna felturbózni a szervezetemet, hogy sikerülhessen a csoda... De hogy pont a még használható, bal petefészkemhez tartozó petevezető ne legyen átjárható, az akkora szívás, hogy elmondani nem tudom :((

Amikor mondtam nekik, hogy mindig a balban érzem az ovulációt, és ez a nagyobb petefészkem is egyben, így hát ez nekem most a létező legrosszabb hír; akkor tudjátok, mint mondott az ágyam végében álló 2 orvos és 2 rezidens? Hogy ne aggódjak, hiszen ott van a másik petevezetőm, ettől még sikerülhet a terhesség, mert a jobb petevezető is át tudja venni a bal szerepét, ugyanúgy el tud nyúlni a kiszabaduló petéért.
Hmmm. Ja, erről én is tudok, hogy létezik olyan, hogy a kiszabaduló petesejt a hasüregen keresztül megtalálhatja az útját az ép petevezetőhöz. Valószínűleg Nyonyeszka esetében is ez történt.
Méhen kívüli terhességek elég nagy százalékánál figyelték meg, hogy a magzat nem abban az oldali petevezetékben akadt el, ahol a tüszőrepedés zajlott (uh-n látni a tüszőrepedés után kialakult sárgatestet, így nem nehéz megállapítani, melyik pf-ből jött a petesejt) Ha meg minden rendben a terhességgel, akkor meg sosem derül ki ugye, hogy hol volt az ovuláció és ehhez képest melyik petevezetőn jutott be a petesejt.
Szóval igen, létezik ilyen, de azért ne vegyük már mindennaposnak!

És akkor most jön a slusszpoén...  Egyszerűen nem hagyott nyugodni ez a petevezető-dolog. Ha még 3 éve is teljesen átjárható volt, akkor azóta mitől dugult volna el? Az endometriózis amit találtak, állítólag minimális volt, és amúgy sem a petevezetőnél.
Hétfő este, amikor hazaengedtek, épp akkor jött a fiatal doktornő megbeszélni a szemközti ágyon fekvő 96 éves néni kezelési opcióit. Miután végzett, elkaptam egy percre, bár nagyon sietett. Szerencsére épp nálam volt a HyCoSy eredménye (ld. fent), és elétettem, hogy ha 3 évvel ezelőtt teljesen átjárható voltam, akkor szerinte milyen behatás érhetett azóta, amiért most nem? Óóó - mondta, és lelkesen olvasni kezdte a leletet, aztán közölte, hogy akkor simán lehet, hogy most is teljesen átjárható vagyok. Ezt a petevezető tágulásával és összehúzódásával magyarázta, szóval attól hogy most nem jött ki a másik végén a dye, attól még lehet, hogy máskor átment volna.
(???) Szóljatok légyszi, ha értitek! 

Most őszintén: nem röhej, hogy a lapar után pár nappal már azon gondolkodtam, hogy el kéne mennem még egy újabb HyCoSy-ra, hogy megtudjam, mi a franc van akkor a bal petevezetőmmel?? 
Hát nem ezért volt a lapar, az ég szerelmére??? Azt nézhettek volna meg bennem, amit csak akartak, amíg én aludtam. Arról nem is beszélve, hogy ha valami eltérést találnak, talán meg kéne próbálni helyrehozni, nem? (igaz, egy szavam sem lehet, az endot a külön kérésem nélkül is leszedték...)

Semmilyen papírt, leletet, fotót nem kaptam, mindent a háziorvosomhoz fognak majd küldeni. Hozzá jövő hétre kértem is időpontot, hogy begyűjtsem az anyagaimat. Az orvosommal aki műtött - és akit azóta sem láttam - majd augusztus elején fogok csak találkozni; akkor kell visszamennem kontrollra. Ki fogom majd kérdezni erről a petevezető-átjárhatóságról, de hol van az még. Nagyon csalódott vagyok :(

Szóval ezek vannak, és innentől kezdve nem tudom, hogyan tovább. 
Lombikra leghamarabb jövő áprilisban tudnék menni (ha addigra lesz egyáltalán bármi értelme is :( A legnagyobb esélyem sajna még mindig a természtes teherbeesés lett volna, vagy az inszem. De ha tényleg nem átjárható a bal petevezetőm, a jobb petefészkem meg gyakorlatilag olyan mintha nem is lenne, akkor hogy??
Úgyhogy fogalmam sincs, most mi van. Nem kicsit vagyok elkeseredve :(((

A kórházban az egyik nővér elképedt a születési évem láttán; azt mondta, sokkal fiatalabbnak nézek ki, simán huszonévesnek gondolt volna, biztos nagyon jó géneket örököltem...
Aha, tényleg... gondolnád, a petefészkeim meg úgy egy huszassal öregebbek mint én? :(( Persze nem szóltam semmit, csak megköszöntem a bókot.

35 éves vagyok. Nem arról van szó, hogy későn kaptam volna észbe, hogy nekem még gyerek kell - már 5 éve próbálkozunk! Normál esetben még mindig lenne kb. 15 ÉVEM a menopauzáig!! Még legalább 8-10 ÉVIG teherbe kellene tudni esni!! 10 év alatt hány gyereket is tudnék szülni??? Nna, én ehhez képest esküszöm, hogy megelégednék EGGYEL. Tényleg akkora kérés ez? :(((

2012. július 4., szerda

Laparoszkópia + hiszteroszkópia

Múlt hét pénteken megvolt a lapar. Amilyen sokat vártam tőle, most épp annyira vagyok csalódott :( 

De kezdjük az elején. Ez a fajta beavatkozás itt abszolút ambulánsan történik, nem kell bent maradni éjszakára, a műtét után 1-2 órával már haza is lehet menni. Maga a lapar + hisztero olyan fél-egy órát vesz igénybe, ha minden jól megy, aztán egy fél - 1 óra megfigyelés és lehet is menni ha minden oké.

Múlt hét hétfőn kaptam postán egy pakkot a kórházból, benne mindenféle tudnivalóval, kórháztérképpel és egy kórházi fertőtlenítővel, amivel közvetlenül a műtét előtt kellett otthon lezuhanyoznom.
Pénteken 11.30-ra kellett bemennem a helyi, szinte vadonatúj, városnyi méretű közkórházba. Kedvesen üdvözöltek, majd felvezettek a "day procedure" részlegre, ahol rögtön kaptam egy ágyat. Fehér karszalagot tettek rám (aki allergiás vmire annak pirosat adnak), rajta a nevemmel, születési dátumommal és azonosító számommal. Bénán kacarásztam, hogy addig jó, amíg nem a lábamon van, aztán nem sokra rá a bokámra is kaptam egy ugyanolyat :)

A hatalmas, L alakú teremben vagy 30 ágy volt, de a függönnyel-elválasztós rendszernek köszönhetően minden páciensnek saját, privát szférája volt, akasztós szekrénnyel, asztalkával, mindennel. Plusz szék is volt bent a páromnak, aki végig velem lehetett. Át kellett öltöznöm a szokásos hátul kötős kórházi hálóingbe, majd vérnyomást mértek (119 / 79 lett, meg is dícsértek :), pisimintát kellett adnom, aztán várni. Jó kedvem volt, nem izgultam. :)
Úgy du. 1 körül felbukkant az altatóorvos: egy fiatal, nagyon vidám, nagyon cuki srác. Jött elbeszélgetni a 180 kg-os páciensével... ugyanis mint kiderült, a magasság adatom véletlenül a súlyomhoz lett írva :D Hát nem mindegy. Nevetve javította ki 65 kg-ra. Kérdezte, voltam-e már valaha altatva ill. volt-e bármi komplikáció. Mondtam, hogy volt egy visszérműtétem pár évvel ezelőtt, és akkor altattak, de annyi volt csak, hogy utána nagyon hányingerem volt, amire kaptam valami szurit, visszaaludtam és mire felkeltem már nem volt bajom. "Hányás nem volt?" Nem. 
"Bármi allergia, dohányzás, alkohol, drogok, gyógyszerek, szervi panaszok?" Semmi... tök fitt és egészséges vagyok, egyszerű eset! - mondtam neki vidáman. 

Fél 2-kor kimentem pisilni még egy utolsót, és ekkor láttam, hogy megjött... Soha jobbkor. Persze mivel hőmérőzök, totál egyértelmű volt, hogy aznap meg fog jönni, de reméltem, hogy legalább estig kihúzza... Nem sokkal később meglátogatott egy fiatal, kedves mosolyú doktornő is, és mondta, hogy ő is bent lesz a műtétemnél, lapar + hisztero + dye lesz, van-e bármi aggodalmam. Mondtam hogy nincs, mindent tudok, viszont épp most jött meg... Nem akadt ki, azt mondta semmi gond.
Du. negyed háromkor jött egy zöld ruhába öltözött fickó, hogy rajtam a sor, indulunk. Elbúcsúztam szerelmemtől, aztán az ágyamon elgurítottak a műtőelőkészítőbe. Az itt lévő nővérek is leellenőrizték az adataimat, egyeztettük az aláírásom, aztán elbeszélgettek róla, hogy ha egy 8 hónapos kutyával napi 2x, 1-1 órát vannak kint a parkban, az nem túl sok-e, okozhat-e neki izületproblémákat. 
Majd megjelent az orvosom a fiatal doktornő társaságában. Mondtam neki, hogy remélem megtalálja az okot, hogy miért nem tudtam teherbe esni határértéken belüli FSH mellett sem az elmúlt 5 évben.

Dokik elbúcsúztak, találkozunk a műtőben. Jött a műtősfickó és áttolta az ágyamat. Tiszta Vészhelyzet-feeling volt egyébként, ahogy a folyosón gurultam és néztem a lámpákat :) Egy műtő-komplexumhoz értünk, ajtók nélküli hatalmas fakkok, oldalukon megszámozva. Ekkorra már az altatóorvos is mellém került, és mesélte, hogy 12 műtő van itt, én az 1-esben leszek. A műtőt meglátva már kezdtem azért izgulni. Átmásztam a műtőasztalra, kitámasztották a karom, és kaptam egy kanült, majd abba egy koktélt, ami ellazít. Azonnal futni kezdett a fejem fölött a hatalmas műtőlámpa, valahogy úgy, ahogy a félkarú rablóban pörögnek a minták. A következő emlékem az, hogy már az őrzőben vagyok, rohadtul hányingerem van, és veszem le az oxigénmaszkot magamról, hogy szólhassak valakinek. 
Sikerrel járok, kapok valamit a kanülbe, aztán újra visszaalszom. Arra ébredek, hogy már visszakerültem a "day procedure" terembe, a párom cirógatja a karomat, és mondja, hogy 2,5 órát voltam bent, du. 5 óra van. Nekem továbbra is baromira hányingerem van, kábán szólok a nővéreknek, ők meg kétféle cuccot is fecskendeznek a kanülbe. Várom, hogy hasson, mert abszolút a hányás határán állok. Közben iszonyatosan ki van száradva a szám, így pár korty vizet is itatnak velem szívószállal, lassan. Folyamatosan mérik a vérnyomásom, ami rohadt alacsony, pulzus magas. Gyenge vagyok és továbbra is erős hányingerem van. A nővér bíztat, hogy próbáljak elmenni pisilni, mert már a harmadik zacsi infúzió folyik le, biztosan kell. Egyáltalán nem érzem, hogy kéne, úgyhogy ultrahangot hoz, és megméri vele a hólyagom tartalmát. Majd javasolja, hogy egyek valamit; hozzon szendvicset esetleg vagy kekszet, mit szeretnék? Én úgy nézek rá, mint egy ufóra; mindjárt hányok ő meg azt akarja, hogy egyek? Iszonyat gyenge vagyok, hagyom hogy feltámogassanak ülő helyzetbe, de már jön is a róka... csak víz ugye meg epe, mivel reggel 7 óta nem ehettem és nem ihattam. 
A "day procedure" teremben ekkorra persze már csak egyedül mi vagyunk, mindenki más rég hazament... Kimondják az ítéletet, így nem engedhetnek haza. Nem csodálom, mert annyira gyenge vagyok, hogy az ajtóig nem tudnék eljutni, nemhogy a kocsiig. Várunk, hogy kerítsenek nekem egy ágyat a kórházban éjszakára.

Este 8 körül kerültem fel végül a kórház keleti "maternity ward"-jára. Az újszülöttek sírását hallgatva azt hittem, belepusztulok a fájdalomba. Az altatástól viszont még mindig kába voltam, így szerencsére hamar elaludtam. Este 11-kor arra ébredtem, hogy végre elmúlt a hányinger!! Lassan 2 db kekszet is megettem, amit kérésemre hozott nekem a nővér. Megnéztem a hasam, és a köldökömnél, meg alul a szeméremdombnál és a bal pf-nél láttam vágásokat (amit jó jelnek vettem - ezek szerint a bal pf-nél helyrehoztak valamit??)
Lassan a 4. liter infúzió is már majdnem lefolyt, így a nővér kért, hogy próbáljak meg pisilni. Egyáltalán nem éreztem, hogy pisilnem kell, de azért szedtem az infúziós felszerelést és mentem próbálkozni. Az éjszaka folyamán végig ezt játszottuk, kb. óránként keltett. De akárhogy koncentráltam, sehogy sem ment. Folyamatosan ultrahangozta éjjel a hólyagomat: 520 mil, 600 mil... pisilnem kell, különben baj lesz. Volt csöpögő csap trükk, de még egy szívószálat is kaptam, hogy azt fújjam közben, mert ennek be kell válnia. Semmi. Ekkor már majdnem sírtam, főleg mivel elmondták, hogy még kb. fél órám van, és utána meg kell katéterezniük, ami viszont hosszabb kórházi tartózkodást jelent. A bal oldalam ekkorra már látványosan felpuffadt: szemem alatt, ujjaim, bokám. Ekkor már csaknem 21 órája (!) nem pisiltem, és 4 L infúzió folyt le, plusz amit ittam mellé. Úgyhogy életemben először megkatétereztek :(( Több, mint 1 litert szedtek le, és full zöld volt. Nem kicsit ijedtem meg a színét látva, de azt mondták, hogy ez az altatás meg a sok szer miatt van, amiket kaptam. A vizeletből mintát vettek, és mivel vér is volt benne (túlfeszült a hólyag), meg keton (éhezés), újabb infúziókat kötöttek be, és a katéter is maradt bent. Végül 3 teljes napon át (!)... 
Azt mondták, "the bladder can take a while to wake up after anaesthesia". Jó tudni.. de hogy miért megint én?

És persze attól mert katéterem van, nem feküdhetek egész nap, mert az meg a véráramlásnak nem jó, úgyhogy menjek, dobjak egy zuhanyt, meg sétáljak pár kört a szárnyban! Séták előtt mindig kiüríttettem a tasakomat, aztán a köntösöm övére akasztva mentem sétálni a maternity ward-on...
A hasüreg felfújásához használt széndioxid miatt nagyon szúrt a bordáim alatt, vállaimnál, nyakamnál. Nem sokat tudtam aludni, és az infúzió meg a katéter sem tette kényelmesebbé a helyzetet. Az altatáshoz használt tubus miatt fájt a torkom és folyamatosan krákognom meg köhögnöm kellett, amitől viszont a hasamon lévő sebek fájtak. A legdurvább viszont egyértelműen a lelki fájdalom volt. Katéteres sétáimon csodaszép, édes pici hajasbabákat látni mindenütt, boldog anyukákkal; "it's a boy" meg "it's a girl" feliratú óriási micimackós lufikat, hatalmas virágcsokrokat, plüsmacikat és egyéb ajándékokat hozó büszke apukákkal, rokonokkal.... hát ez azért odavág. Mondanom sem kell, hogy nem volt olyan nap, hogy ne bőgtem volna. :(

A közkórházi ellátás pazar volt. 4 ágyas, ágyanként elfüggönyözött szobában voltam. Minden szoba saját mosdóval és zuhanyzóval is rendelkezik. Ez volt az egyetlen szoba egyébként ebben a szárnyban, ahol nem újszülöttek és anyukák feküdtek (az ő szobáik 1 vagy 2 ágyasok voltak). Minden ágy fölött TV volt felszerelve, a hang pedig a távirányítóból jött, hogy ne zavarjon másokat (fülhallgatót is lehetett csatlakoztatni). Távirányítóval lehetett lámpát kapcsolni, nővért hívni is. Az ágy is távirányítós, teljesen motorizált volt. A kaja bőséges és nagyon finom. Napi háromszori étkezés, plusz tízóraira meg uzsira keksz meg tea/kávé. Mindig előző nap hozták a következő napi menüválasztékot. A nővérek, orvosok is mind kedvesek, figyelmesek voltak. Hálapénz fogalma itt nem létezik. Ha valaha az életben eljutnék még egyszer a szülésig, nem költenék privát kórházra, egyszerűen nem látom értelmét.

Pár kép:









Az orvosomat a műtét óta nem láttam. Az eredményemről egy rezidens tájékoztatott, de később a fiatal doktornőt is el tudtam kapni. Erről majd egy következő bejegyzésben írok.

Hétfőn kivették végre a katétert. Azt mondták, 3 pisi és mehetek haza. Ha nem megy, akkor sajnos katéter vissza. Komolyan kell ezt venni, mert ha nem adunk időt a hólyagnak a gyógyulásra, akkor utána egész életemben visszatérő problémám lehet belőle. A katéter eltávolítása után 2 órával még mindig nem éreztem, hogy pisilnem kellene, pedig ittam, teát is. Aztán szerencsére megtört a jég, és sikerült!!! 3 nap után először!! Úristen, rég örültem valaminek ennyire... Az elmúlt napokban nem kicsit voltam szánalmas, ahogy a szemközti ágyon fekvő, 1916-ban született nénit néztem irigyelve, hogy tud ülni, tud járni, tud magától pisilni menni... Aztán nekem is sikerült (az élet apró örömei :D 
A pisit lemérték, és minden pisilés után uh-val ellenőrizték a hólyagban maradt mennyiséget. Ha több, mint 100 ml, az gond, akkor nem ürít rendesen. Nekem szerencsére csak 42 mil körül maradt benne minden alkalommal, ami teljesen jó. Kivárták a hármat, aztán hétfő este vééégre hazajöhettem! :)

Egyértelmű, hogy az ember amúgy is eléggé megtépázott lelke ilyen körülmények között csak még sérülékenyebb. Ahogy feküdtem az ágyon, miközben bal oldalról egy gép pumpálta belém az ikszedik infúziót, jobb oldalamon meg telt a vizeletgyűjtő tasak; néztem sajgó, elgyötört testemet, meg a 6 éves kisfiam ijedt, sírás küszöbén álló tekintetét, és arra gondoltam: tényleg kell ez nekem?? Meddig mehet ez még így? Volt, hogy a kórházból sírva hívtam fel a férjemet, hogy lehet, hogy tényleg el kellene inkább engednem ezt az álmot... ami már jó ideje a rögeszmémmé vált. (ő meg megkérdezte: viccelsz? nehogymár most adjuk fel!  :))) 
Semmit, de semmit nem szeretnék jobban a világon, mint újra terhesnek lenni, szülni, szoptatni, vele lenni, óvni, szeretni!! Nézni a két gyönyörű gyerekemet, megtanítani őket mindenre, megmutatni nekik a világ szépségeit. 
Már átéltem egyszer, és életem leggyönyörűbb időszaka volt az. Egyszerűen ez éltet, ez visz előre; a remény az, ami beragyogja minden napomat. A remény, hogy egyszer még újra átélhetem. Hogy kistestvért adhassak végre a kisfiamnak, aki szintén annyira várja már. Kés a szívemben, amikor erről beszél... :((( Közben meg tudom, hogy hihetletlen szerencsés vagyok, mert fantasztikus családom van. Olyan kötelék van köztünk, ami csak nagyon keveseknek adatik meg. Mindennél jobban szeretem őket.

Sokan írták, hogy mennyire becsülnek a kitartásomért, és hogy milyen erős vagyok. Én ezt pont fordítva érzem; szerintem ponthogy ahhoz kellene az erő, hogy fel tudjam adni ezt az álmot... és én ehhez nagyon gyenge vagyok. Még mindig. Még a lapar eredménye után is :((