2012. július 12., csütörtök

Az átjárhatóságról

Ismét találkoztam az orvosommal, 2 hónap kihagyás után. Persze már napok óta stresszes voltam emiatt. :(

Elétettem a legutóbbi FSH-s papíromat, ami szemmel láthatólag meglepte; mondta is, hogy "na, itt valami történik".  Az erősen emelkedett DHEA-S szintem miatt nem aggódott; az azért van, mert szedem a DHEA-t (nyilván...). Aztán átbeszéltük a lapar eredményét. Átfutotta a leletet meg a szövettant, és mindent rendben talált, kivéve az elzáródott bal petevezetéket (meg a kicsi petefészkeket ugye, de a hormoneredményeim alapján nem is várt mást).
Mutattam neki a 3 évvel ezelőtti HyCoSy leletemet, és rákérdeztem, hogy akkor hogy is van ez.

A következőket mondta:
Nem ritka, hogy különböző eredmények születnek az átjárhatósági vizsgálatnál és a lapar + hisztero során. Lehetséges, hogy azóta történhetett "eldugulás", de az is lehet, hogy más áll a háttérben.
Az akadály lehet állandó (pl. hegek miatt), DE lehet átmeneti is (pl. nyákdugó - "mucus plug" miatt), és ez utóbbi esetben a lapar+hisztero "hamis pozitív" eredményt ad. Ugyanakkor ez a "hamis pozitív" dolog fordítva is igaz, ugyanis a két eljárásnál különböző kontrasztanyagot használnak; az átjárhatóságinál egyfajta víz alapút, a laparnál viszont egy sűrűbb folyadékot... Szóval simán lehet egy részleges és átmeneti eldugulás is.
Mindenesetre ha a lapar eredménye mellett egy viszonylag nem régi másféle eredmény is van, akkor ő ezt mindig figyelembe szokta venni, mert ez simán jelentheti azt, hogy nincs teljes és állandó elzáródás.
Inszeminációnál ő amúgy is úgy szokta csinálni, hogy mindkét oldalból próbál érett tüszőt kihozni, de ha egyoldali ovuláció jön össze és épp a bal oldalon, akkor normál esetben törölné a ciklust, ám mivel van egy ilyen korábbi HyCoSy eredményem is, így ebben az esetben valószínűleg így is megcsinálná az inszeminációt. 
Egy elzáródott petevezető sebészeti úton történő újramegnyitása nagyon nehéz, és rosszak az eredmények. A petevezetők nagyon szűkek, és a műtét során okozott hegek csak még nagyobb kárt tesznek benne. Tulajdonképp ez volt az egyik ok, amiért feltalálták az IVF-et; mivel a petevezető műtétekkel nemigen tudtak javítani a helyzeten.

Hát ez van; így már tisztább azért a kép.. Én inszemre így nem megyek, mert fölösleges pénzkidobásnak tartom (pláne 5%-os morfológiával...), az IVF-nek meg szerinte nincs értelme ilyen pocsék AMH szint mellett. Majd megírom valamikor részletesen is a beszélgetésünket, de egyelőre nem szívesen gondolok vissza rá :(

14 megjegyzés:

nani írta...

Uhh, most olvastam el az elmúlt pár bejegyzésedet. Nagyon megdöbbentem. Egyrészt úgy érzem, hogy megtaláltad az okát, hogy miért nem esel teherbe (mert a bal petefészek érleli a petesejteket, de nem tudnak átjutni a petevezetőn...). Másrészt meg csalódottan olvasom, hogy mi az, hogy ezzel nem tudnak mit kezdeni??? Nem úgy szokták, hogy addig nyomatják a kontrasztanyagot, míg az "át nem szakítja" a gátat??? Leszögezem nem értek hozzá, de nagyon megdöbbentett, hogy tényleg csak úgy diagnosztizáltak, hogy most nem átjárható és kész. (Hát kapják be, ettől még nem lesz gyereked.) Más egyéb megoldás ennek "megnyitására"? Vagy legalább annak pontos igazolására, hogy akkor most végül átjárható-e vagy sem?

A kitartásodról meg annyit: nem, nem akkor lennél erős, ha feladnád. Azért vagy erős, mert küzdesz, mert hiszel az álmaidban. Mert nem adod fel akkor sem, amikor olyan hírt kapsz, ami padlóra küld. Nem adod fel, hanem mész utána a dolgoknak és a megoldást keresed. Mert édesanya vagy és újabb gyermekre vágysz. Én nagyon felnézek Rád! Kitartás!!!!

nani írta...

Ja még az jutott eszembe, hogy az aviva tornának ha jól tudom van olyan gyakorlata, amit elzáródott petevezető miatt szoktak végezni...
Akkor sem árthat, ha még sincsen elzáródva..... Egy utánajárást esetleg megér...

Névtelen írta...

Szia ezustmacko!
Naggyon-naggyon rég is olvastalak már, majd 2010 év végefele, és most újra megkerestem a blogodat. Az ok, szeretném röviden és tömören: Nálunk férfi és női meddőség is szóbajött 2006-tól kezdődően, különböző problémákkal, egyszer majdnem bele is haltam (én már odaát voltam)az orvosok nemtörődömsége miatt. Aztán ez akkora lökés volt az alternatív/keleti gyógymódok felé, hogy egyáltalán újra magam lehessek (testben), hogy megoldottuk a nagyon kevés spermahiányt,a műtét utáni megmaradt egy, de sérült petefészkemat újra 'pályára állítottuk'; és a legfontosabb, amiről most Neked írni akarok, az az Inzulinrezisztencia. HA jól emlékszem, nálad is kiderült, és azért kezdted a paleot, és segített is. Én IR témába nagyon beleástam magam, és elolvastam minden hiteles( és hiteltelen sajnos) anyagot/kutatást is, és bizony igaz az, hogy a túlzott fehérjebevitel NEM JÓ! Muszály tartani mindent, amit amúgy mond a paleo (vagy bármi más 'értelmes' diéta, diateteseknek szóló is), 5-ször keveset, gyors felszívódásut csak bizonyos időszakokban, hús, állati fehérje kb. nuku, mivel az inzulinszintet az egekbe emeli! És IR-osoknak (és a többi petefészek problémával küszködőknek) ezt is be kell tartani (diabetesesekről (mellitus)nem is beszélve). Saját példámról annyit, hogy én ezt megismerve (csak egy tanulmány elérhető a világban erről, talán értehtő, hisz ismerjük a gyógyszerlobbit)folyamatosan kontolláltattam az inzulinszintemet, diéta mellett, és bizony jogos a két pont. Miután egy alig működő pfészekkel, szar hormonokkal az orvosok lemondtak rólam,első gyermekem egy 7 napos napi 9 órás intenziv sítábor után fogant meg. Majd 2,5 évig semmi az újabb babavárásra, amikor kiderült az IR. Ott az FSH-m 20 körül volt már, AMH-t nyomokban sem találtak, egy normál ciklust követett egy 16 napos ciklus (ismerős?), d vitamin alacsony, nem részletezem, te tudod a legjobban. Ekkor IR körül kezdett el életem forogni, no fehérje a diéta mellett (3 hóig), a következő ciklusomban csak UH-ra mentem: rövid ciklus helyett egy két! megérett petesejtes szuper ciklus, majd a rá következő ciklusban elkezdtem a metformint is szedni a ciklus 1. napján. Aztán éreztem a szúrást a petefészkemben 13. nap körül, apa otthon volt, nekem meg 14 nap múlva nem jött meg. Azt hittem felborult a ciklusom, meg ugye már rég menopauzával diagnosztizáltak...TERHES lettem! (6 inszem 1 túlstimuláélt lombik után a második is természetes úton)Azóta megszületett a teljesen egészséges kisemberkénk. Ez az én sztorim vége. És igen, a legutóbbi bejegyzésedhez visszatérve, petevezető (félig)elzáródás címén én is ezeket tudom, létezik változás benne, amúgy erre is a fehérje szegény étkezés javasolt. Szerintem ne add fel, nekem még a keleti orvos (akupubt+talpreflex) is azt mondta, h max fél évig lesz talán még valamilyen minőségű petesejtem... Amúgy már annyit költöttem magánlaborra, h szoptatás után az első dolgom lesz újra visszamenni és megnézetni FSH-t, AMH-t, inzulinszinteket bizonyos étkezések után, mert egyrész kiváncsi vagyok és nagyon sok a közvetlen környezemben a hasonló cipőben járó párok, és bizony nekünk már életünk végéig így kell diétázni..

Névtelen írta...

Kedves Névtelen! Megtennéd hogy megjelölöd hol található ez a tanulmány? Köszönöm.

Ezüstmackó írta...

Nani, annyira aranyos vagy, nagyon köszönöm a kedves szavakat!! :)
Az átjárhatóságiról: igen, én is hallottam több olyan történetet, ahol volt valami kis elakadás, de a folyadékot erősebben felnyomva sikerült "kitisztítani" a vezetőt.
Az Aviva NAGYON érdekelne, és el is kezdtem tanulmányozni a könyvet, de mivel még sosem láttam ilyet, lassan megy a gyakorlatok értelmezése és szerintem nem is biztos, hogy jól csinálom :(( El is hiszem, hogy az élő betanítás a tuti, de ha ez semmiképp nem megoldható (mint az én esetemben), akkor legalább dvd létezhetne róla... :(

Névtelen: nagyon-nagyon köszönöm, hogy írtál!! Szívből gratulálok a gyerkőcökhöz; Istenem, annyira jó ilyet olvasni!!! A történeted nagyon inspiráló, én pedig nyitott vagyok bármi újat kipróbálni!! :) Ha nagyon szépen megkérlek, írnál nekem légyszi egy minta étrendet?
Tényleg nagyon érdekel!

Az a gondom, hogy a fehérje létfontosságú a növekedéshez, így a petesejtek minőségének feltornázásához is, és az okés, hogy pl. a gyorsan felszívódó, paleo-ba amúgy sem illőket (pl. tej, joghurt, tejszín stb.) kiiktatja az ember, de ha a húst is elhagyjuk akkor mi marad? A tojást (mint állati eredetű fehérjét) is kiiktattad? Gabonát, szóját, hüvelyeseket nem eszem, így ezekből nem tudom fedezni a szükséges fehérjemennyiséget (meg ezek amúgy sem tartalmaznak minden szükséges aminosavat)

Tök igazat adok egyébként; nem egy példa mutatja, hogy komoly táplálkozás-változtatással helyrehozhatóak az elcsúszott hormonértékek, így az FSH is.
A makrobiotikus étred mondjuk szerintem elég brutál, ráadásul rengeteg gabonafélét ír elő, ami nálam nem játszik, mert a gluténmentességben nagyon hiszek, ezt nem adnám fel.
Én eddig inkább a szénhidrátbevitelre próbáltam figyelni, és lehetőleg kerülni a gyorsan felszívódókat, pláne bizonyos kombinációkban.
Hosszú téma ez, de mindenképp megéri körbejárni.
Én meg tényleg bármire nyitott vagyok jelenleg, úgyhogy nagyon megköszönném, ha tudnál adni egy linket, ahol utánaolvashatok, meg írnál egy mintaétrendet. :)

Jó rég nem voltam már egyébként IR vizsgálaton, úgyhogy majd valamikor el is megyek újra egyre... Az utóbbi időben eléggé kilengtem a paleo-ból :( (persze nem a gluténmentes részéből, de pl. tejfölt, tejszínt simán használok főzéshez... :(

Névtelen írta...

szia,
a link már nincs meg, ahonnét letöltöttem a tanulmányt, de el tudom küldeni mailben. Amúgy a hiper-szupi endokrinológus dietetikusa is ezt tudta csak bemutatni, amikor odaszegeztem neki a kérdést! mintaétrendem nincs,mert elég nyers(saláta)- és ötlet-főző vagyok, nem bírok receptekhez igazodni, megtetszik valami, vagy egy ételpárosítás és a magam módján kialakítom. Természetesen csak a megengedett összetevőkkel. De szűkítsük a kört: semmi: cukor és helyettesítők,fehérliszt,tej- és tejtermék,hús és társai, akkor bizony a tojás fehérjéi is, (sárgáját nyersen bevállaltam -egyéni). Lehet: határtalan zöldség, lehetőleg nyersen és az étkezés nagy részét kitéve (energiát ugye adnak, gondoljunk csak a céklára, répára, CSICSÓKÁRA (kihagyhatatlan IR-ben)stb), gyümölcsök (természetesen kizárva az amúgy diabetes diétában tiltottak: aszaltak, dinnye, szilva, szőlő és társai), olajos magvak, minden gluténmentes gabona, értelemszerűen nem sok hely marad nekik, ha mellette betartjuk a pl 170-200 g CH-s diétát, márpedig betartjuk, mert enélkül semmit nem ér. Amúgy a hús nagyon savasít is, tehát tényleg kerülni kell, máskor is, mindenkinek.
És vannak a jó kis olajos mag és aki úgy gondolja, gabonatejek. Most épp itt a gép előtt kókusztejet szürcsölök, én csináltam 
És itt jön, amit csak pedzegettem eddig: a paleo ezért gáz, mert szinte mindenki (még az orvos barátnőm is) átesik a ló túloldalára, hogy jó-jó nem eszik gabonát, de éhes.., naná, hogy a húsbevitel fog megnőni az összes többi táplálék súlya mellett! és a sok édes gyümölcs..baromi gyors vércukorszintemelkedés a válasz.
És mivel nekünk a tönkölykenyér, amit 8 éve itthon sütök élesztő nélkül, rengeteg olajos maggal, a család számára nélkülözhetetlen, így azt sem hagytam el teljesen. Nem is bántotta az inzulinszintemet, csak amikor húst ettem. No erre varrjál gombot. Javaslom, ha nem hiszel nekem, nézesd az inzulinszintedet! Sajna Mo.-on csak de kb 10-ig hajlandó minden magánlabor levenni, utána már nem, így én kénytelen voltam mindig a reggeli 35 g CH-s reggelimmel variálni, és rá egy órával inzulinvizsgálatra menni. Már terhes voltam, és az első 12 hétben is kénytelen voltam magamon a kísérleti nyúl szerepét játszani, mert nem szerettem volna elvetélni egy magas inzulinszint miatt,meg mert mindenki ezzel riogatott: ’szükséges a hús pláne terheseknek’. na persze. sztem nem IR beteg még nem próbálta ki, pláne terhesen, h neki is ekkora inzulinválaszt vált e ki, de szerintem ezt meg sem fogjuk tudni a következő 20 évben, amig ezt nem kutatja és egyben publikálja valaki! Mert ez utóbbi elmismásolásában nagy biznic van. Babfélét sem ettem, mert azoknak is durva az inzulinválaszuk. De ettem gabonákat. Lehetőleg gm-eset, de tönkölyt is, ahogy fent írtam.
Ja és természetesen mi mindent biominőségben eszünk, és lehetőleg mindent nyersen, ugye egyértelmű miért. Csak egy példa: isteni a nyers spenótfőzelék, a nagyobbik gyermekem is imádja! rizstej, spenót, fűszerek, fokhagyma és egy jó mixer. esetleg egy kis kölesliszt, ha sűrűre akarjuk.
egyelőre ennyi, kérek kontaktot please,
üdv

Névtelen írta...

Csak gyorsan, ami kimaradt, de fontos: steviát használok, és ezért sütiket is csinálok, vagy inkább úgy hívnám őket, hogy egytálsütik. gyerekem is ezeket eszi, imádja. Pl tegnap csináltam: rengeteg mandula, stevia, 2 tojássárgája (természetesen elhagyható), valamilyen zsiradék, és belekevertem kakaópor/karobpor, ha tetszetősre akarjuk csinálni, golyókat formálunk és a kókusztejemből megmaradt kókuszreszelékbe forgattam egy részét. Isteni marcipános-kakaós-kókuszos golyó lett, szerintem vert minden adalék-ízesítőanyagos bolti cuccot. De természetesen nem ezt eszem egész nap, muszály a napi 5-6 étkezés és mindenhez nyers zöldség fogyasztást betartani, csak ezt nem hagyhattam ki, hogy milyen ínyenségeket is lehet csinálni.

Ezüstmackó írta...

Szia!
Nagyon köszönöm, hogy írtál! Az emailcímem ezustmacko777 kukac gmail pont com :)

Igen, a hús savasít, de zöldségekkel, néhányféle gyümölccsel stb. szerintem bőven ellensúlyozható, már persze ha nem mértéktelenül eszik valaki húst.
Le a kalappal előtted, hogy ennyire tudod tartani a ch diétát még így is, hogy se tejtermékek, se hús, se tojásfehérje, se élesztő, se glutén!
Azért kértem volna csak mintaétrendet, mert belőlem valahogy hiányzik a kreativitás, hogy ilyen korlátok mellett is ehetőt tudjak alkotni :) Esküszöm, a nyers spenótfőzeléket holnap ki is fogom próbálni! :)
Az új IR vizsgálatot pedig mindenképp meg fogom csináltatni! :)
Köszi még egyszer!

Névtelen írta...

Szia,
én is nagy híve vagyok az egészséges étkezésnek. :-) Fontosnak tartom azonban , hogy minden szervezet egyéni és van akinek kell húst is ennie. Persze nem minden étkezéshez, de szerintem ha kitapasztalaod, hogy mi a jó Neked könnyű az étrendet is betartani.
www.arwentorna.hu oldalon az étkezések menüpontban találsz recepteket, vagy www.pcosreceptek.weebly.com oldalon, érdemes még azendietam.hu oldalt is nézegetni.
Az avivát meg nyugodtam csináld könyvből, annyira a tanfolyam sem nagy szám, bár Lívia aranyos és nagyon pozitív személyiség.
gabi

Névtelen írta...

Kedves Névtelen! Ha jól értem tartottad a ch diétát, csak a húst iktattad ki, a tejet, a tejszínt ... stb., de tönköly vagy teljes kiörlésű kenyeret ettél és rengeteg zöldséget, gyümölcsöt pedig beiktatva délután a CH-diétába? Én ebben a 160 ch-s diétában, amit nekem kell tartani a húst utálom a legjobban. Kipróbálom.

Névtelen írta...

Babaváráskor nem ettem húst, ez tény. Annak nagy inzulinigénye miatt, IR-eseknél bazi nagy inzulinválasz csak rosszat tud tenni, nekem is a petefészek működésem majdnem leállt. Aztán igen, a CH diéta (egész nap természetesen) és hús, tej, tejtermék kerülése (gluténesekből csak tönkölyt ettem, nem tudom, mert honnét is tudnám, hogy ennek volt e köze hozzá) mellett ciklus rendbejött és aztán terhes is lettem, akkor már endokrinológusnál is jártam, diétát támogatta és metformint is elkezdtem szedni.
Érdemes ezeknek utánnaolvasni,elmenni egy értelmes!! endokrinológushoz is (hozzáteszem: én két hónapig csak kutattam a témát és az egyik legjobb endokrinológus sem tudott újabb infót mondani nekem, csak felírni receptre a metformint, valójában ezért is mentem hozzá)ez a legfontosabb tanácsom én sem kezdtem bele csak úgy, ne higyjetek se nekem, se másnak. A velünk megtörténteket természetesen ismerjétek meg, mert mindegyikben van, lehet igazság; kívánok nektek sok erőt hozzá, hogy megtaláljátok a helyes utat!

Rita írta...

Bocsánat, hogy így bepofátlankodom...kérdezhetek én is?:)

Kedves Névtelen:)
Tulképpen, te akkor most nyers étkezésen vagy szinte, igaz?
Reggelire eszel tönköly kenyeret? Vacsira , ebédre nyers ételeket? és tízóraira, uzsira? Írnál 1-1 példát, kérleeek:) Nagyon-nagyon megköszönném:)
akár lehet az email címemre is:
varita@citromail.hu
rita

Pann írta...

Sziasztok!

Bár már viszonylag rég ment a beszélgetés erről a témáról, lehet rég meg is oldottátok és nekünk még nincs is gyerkőc, de rajta vagyunk.
Amit viszont mondani szerettem volna, hogy teljesen egyetértek Névtelennel és a paleo-s étrendjével! Bár én nem nyersen étkezek, de abszolút paleo szerint és mivel nekem is inzulinrezisztenciám van, én is napi 5-ször, napszaknak megfelelően lassan vagy gyorsan felszívódó szénhidrátot eszek.
Szép és jó volt hogy végre nagyon sok idő után az orvos diagnosztizálta a PCO-t és az inzulinrezisztenciát, és mondta is a 3 kezelési módot (gyógyszer, mozgás és diéta), de azt nem mondta hogy speciális diéta kell. Egy évig koplaltam, kipróbáltam mindent. Fele adagot, vagy salátát joghurttal, reggelire meg vacsira sajt, hús és kefír... semmi nem történt. Ugyanúgy negyed évente jött meg, ugyanúgy megmaradtak a ciszták és mondanom se kell egy grammot se fogytam.
Aztán egy év után a doki azt mondta hogy emel a gyógyszeren, és még kapok fél évet, különben mehetek hormon kezelésre.
Akkor kezdtem utána nézni hogy van-e más amivel segíthetnék magamon. Már hallottam a paleoról, de azért rákerestem, hogy "paleo, inzulinrezisztencia, dietetikus". És kidobott elsőként egy dietetikust, aki erre van specializálva.
Lényeg hogy elmentem hozzá, ő elmondta pont azokat részletesen (szerintem egyszer mindenképp megéri elmenni hozzá), én meg tartottam amit mondott és nem is volt nehéz esküszöm régen többet "szenvedtem". Fél év alatt fogytam majdnem 30 kilót, havonta rendszeresen van ciklusom, egy-két kicsi ciszta maradt (a "megszámlálhatatlan" sokból), az inzulin szintem a normális intervallumba került és még sorolhatnám az egyéb jótékony hatásokat csak azok nem ebbe a témakörbe tartoznak. És imádom amúgy, nem is akarok visszaállni.
Ha szeretnéd és aktuális még, akkor megadom a dietetikusom elérhetőségét (most már jutalékot fogok kérni nála :))))), vagy csak azt ajánlom hogy keress fel dietetikust vagy valakit mert nekem pl nem ment egyedül, kellett az elején segítség hogy hogy étkezzek.
Ha pedig nagyon nem jön össze (messze van vagy anyagilag nem engedheted meg magadnak) akkor keress meg nyugodtan (pann.kovacs kukac gmail.com), bár nem vagyok orvos úgyhogy max tippeket adni vállalok :)
Remélem hogy összejön, én nagyon bizakodok.
Neked meg kitartást (és itt mindenkinek aki hasonló cipőben jár)!!!!
panni

Ezüstmackó írta...

Szia Panni, köszönöm, hogy írtál!! :)

Több, mint 2 éve vagyok én is Paleo-hívő, első tapasztalataimról itt írtam: http://ezustmacko.blogspot.com.au/2011/02/2010-osszefoglaloja-ii-resz.html
"Névtelen" nem igazán a paleot követte, mert ő a tejtermékek mellett húst sem evett, sem semmilyen állati fehérjét (tojásfehérjét sem), ami ugye még szigorúbbá teszi az egészet. Húst egyébként én sem sokat eszem (szimplán mert nem vagyok oda érte), de a tojást nem tudnám mellőzni (a tejtermékek pedig nagyon hiányoznak, úgyhogy ezt sem sikerült teljes mértékben kiiktatnom :(

DE: és ezt mindenkinek mondom, aki erre jár: az utóbbi időben belemerültem egy kicsit a nyers étkezésbe is (keressetek rá, hogy "Gitta nyersétel blogja", vagy jelöljétek be a Nyersétel Akadémiát a Facebook-on), barátnőm volt tanfolyamon is, és csupa jót mondott róla. És több példát is találtam már, akik hosszú évekig nem tudtak teherbe esni, és a raw food diet-re áttérve aztán két gyereket is szültek...)
Érdemes megnézni ezt a videót is: http://www.youtube.com/watch?v=bBhNwzDV25I

Anyukám megvette nekem Gitta egyik könyvét is, már nagyon várom, hogy megérkezzen! :) Szóval igen, Névtelennek tök igaza van abban, hogy nyers formában enni a gyümiket-zöldségeket-magvakat iszonyatos tuningot ad a szervezetnek. Én is igyekszem minél több ilyen étkezést beiktatni (ami nálam azért nehéz, mert se nyersen, se főtten nem rajongok a zöldségekért :(... a krumplit azt persze imádom, és kábé mindent ami belőle készül, de hát azt meg nem lehet ugye :)

Még egyszer köszi, hogy írtál, és drukkolok Nektek!!