2012. július 6., péntek

A lapar eredménye

A laparoszkópia és a hiszteroszkópia elméletileg a legbiztosabb módja a lehetséges meddőségi okok feltárásának; nem véletlenül vártam annyira. 

Egyik itteni barátnőmnek sehogy sem jött össze a kistesó. Volt némi IR-je (amit véletlenül sem az orvosa diagnosztizált...), de ezen kívül minden eredménye jó volt (amh és fsh is). 
Már több inszemen és lombikon is túl volt, és bár mindig első osztályú embriói lettek, valahogy mégsem sikerült. Rettenetesen maga alatt volt. Az orvosa simán ment volna tovább a következő lombikra, de a lány azt mondta, hogy addig NEM, amíg meg nem nézik, hogy minden rendben van-e belül. Valahogy úgy érezte, hogy a megtapadással lehet a probléma. Az orvosa végül ráhagyta; neki végül is mindegy, privátban ment, a fizető vendég meg mindig öröm. Átjárhatósági vizsgálata már volt korábban, kétszer is, azt tehát tudták, hogy a petevezetőkkel nincs gond. Millió ultrahangja is volt persze az évek során, ott is minden normálisnak látszott.
A lapar + hisztero során viszont végül olyan komoly méhen belüli gondokat, a korábbi császár miatti összenövéseket találtak, hogy a lapart végző orvos nem is tudtott vele mit kezdeni, másik specialistához küldte, így hát alig 2 hétre rá egy újabb és hosszabb műtét keretében hozták rendbe a méhét! Ezen kívül moderate (a másik orvos szerint viszont quite bad) endometriozisa is volt, amire az égvilágon semmi tünet nem utalt: sosem volt erős fájdalmakkal, görcsökkel járó menstruációja, elhúzódó és bőséges vérzése stb.
Érdekes módon a lapar után AZONNAL spontán terhes lett... az a baba végül sajnos nem maradt vele, de legalább már tudták, hogy menni fog ez természetes úton is, nem kell több lombik... Rá 2 ciklusra ismét teherbe esett, és ma már 2 hónapos a gyönyörű kislánya.
Ha az orvosán múlt volna, a mai napig lombikozgathatna elkeseredetten, tök hiába... Nem elgondolkodtató?? 

Korábban már írtam róla, hogy a szülésem után bent maradt a méhlepény egy darabja, és az orvos mindenféle fájdalomcsillapítás nélkül, ott helyben, kapkodva végigkaparta a frissen szült méhem ("betapintás Bumm-kanállal"); így hát esélyesnek találtam, hogy esetleg hegek maradhattak utána vagy bármi egyéb sérülés. 

Még az inszemek előtt, 2009-ben csináltattam egy HyCoSy-t, hogy meggyőződjek a petevezetők átjárhatóságáról. Erről itt írtam részletesen. Akkor nem tettem fel a leletemet, most viszont pótolom:


2009-ben tehát mindent a legnagyobb rendben találtak, és a petevezetőim is átjárhatóak voltak (abban a ciklusban egyébként a 16. napon ovuláltam).

Ehhez képest a 2012-es laparom eredménye röviden összefoglalva: a méhem formára és méretre is teljesen rendben van, és belül sem találtak eltérést, tehát se polip, se mióma, se méhsövény, se semmi nem oda való. A petefészkeim egy kicsit kisebbek, főleg a jobb. A bal oldali petevezetőmbe felment a dye rendesen, de a végén nem jött ki. A jobb petevezető teljesen okés. Ezen felül eltávolítottak némi endometriózist is (erre sem utalt az égvilágon semmi tünet, hogy nekem ilyen van). 
Ennyit mondtak.

Annyit tudok, hogy a petefészkek normál esetben olyan dió méretűek és formájúak, kb. 3 centi hosszúak. Az enyém - ahogy más korai petefészekkimerüléseseké is - sajnos ennél valamivel kisebb, de szerintem azért még nem a reménytelen kategória (a petefészkek menopauza után egészen picire, borsó méretűre zsugorodnak). A fenti, 3 évvel ezelőtti leletemen is látszik, hogy a jobb petefészkem valamiért már akkor is kisebb volt.. de senki nem foglalkozott vele. Nyilván ciklusnaptól is függ a petefészkek mérete (ahogy érnek benne a tüszők, úgy lesz egyre nagyobb ugye, én meg a ciklus legelső napján voltam a laparon), de azért akkor is megállapítható, hogy valamivel kisebbek, mint az a korom által indokolt lenne. :(
De mégis mitől lehet ez?? A 8 éven át szedett Mercilon fogamzásgátló okozhat ilyet???

Amikor mondták, hogy a bal petevezetőmből a végén nem jött ki a dye, én valahogy vártam volna a mondat befejezését, hogy "de sikerült végül megoldani a kis elakadást". Vagy valami. Végül is ezért voltam ott, nem???
De nem, nem történt semmi, ők simán csak diagnosztizáltak. Azt mondták, nincs min aggódnom, az IVF-et ez nem befolyásolja! Nemmondod, bazdmeg! 
Hát nem a normál állapot visszaállítása lenne a cél, hogy természetes úton is teherbe lehessen esni??? Arról nem is beszélve, hogy az én FSH és AMH értékeimmel nincs klinika, aki IVF-et csinálna nekem, úgyhogy ezt akkor megszívtam, ugyanis a jobb petefészkemmel semmire nem megyek, az ovulációt is egyértelműen mindig a BAL petefészkemben érzem, és jééé hát pont a hozzá tartozó petevezető nem bizonyult átjárhatónak!

Ez is furcsa volt egyébként, hogy amikor előadták a "fill-no-spill" szöveget, akkor rákérdeztem, hogy tehát akkor el van záródva, ugye?? Erre pedig a válasz kb. 2 mp szünet után az volt, hogy mmm, lehetséges. (wtf?!?)
De végig nagyon óvatosan fogalmaztak, pl. amikor rákérdeztem, hogy "szóval kicsik a petefészkeim?", akkor is kijavítottak, hogy nem kicsik, csak kisebbek.

Mondanom sem kell, egy világ omlott össze bennem. Jelenleg lombikra semmi esélyem (már csak az anyagi oldala miatt sem), így a dhea és egyéb okosságok segítségével próbáltam volna felturbózni a szervezetemet, hogy sikerülhessen a csoda... De hogy pont a még használható, bal petefészkemhez tartozó petevezető ne legyen átjárható, az akkora szívás, hogy elmondani nem tudom :((

Amikor mondtam nekik, hogy mindig a balban érzem az ovulációt, és ez a nagyobb petefészkem is egyben, így hát ez nekem most a létező legrosszabb hír; akkor tudjátok, mint mondott az ágyam végében álló 2 orvos és 2 rezidens? Hogy ne aggódjak, hiszen ott van a másik petevezetőm, ettől még sikerülhet a terhesség, mert a jobb petevezető is át tudja venni a bal szerepét, ugyanúgy el tud nyúlni a kiszabaduló petéért.
Hmmm. Ja, erről én is tudok, hogy létezik olyan, hogy a kiszabaduló petesejt a hasüregen keresztül megtalálhatja az útját az ép petevezetőhöz. Valószínűleg Nyonyeszka esetében is ez történt.
Méhen kívüli terhességek elég nagy százalékánál figyelték meg, hogy a magzat nem abban az oldali petevezetékben akadt el, ahol a tüszőrepedés zajlott (uh-n látni a tüszőrepedés után kialakult sárgatestet, így nem nehéz megállapítani, melyik pf-ből jött a petesejt) Ha meg minden rendben a terhességgel, akkor meg sosem derül ki ugye, hogy hol volt az ovuláció és ehhez képest melyik petevezetőn jutott be a petesejt.
Szóval igen, létezik ilyen, de azért ne vegyük már mindennaposnak!

És akkor most jön a slusszpoén...  Egyszerűen nem hagyott nyugodni ez a petevezető-dolog. Ha még 3 éve is teljesen átjárható volt, akkor azóta mitől dugult volna el? Az endometriózis amit találtak, állítólag minimális volt, és amúgy sem a petevezetőnél.
Hétfő este, amikor hazaengedtek, épp akkor jött a fiatal doktornő megbeszélni a szemközti ágyon fekvő 96 éves néni kezelési opcióit. Miután végzett, elkaptam egy percre, bár nagyon sietett. Szerencsére épp nálam volt a HyCoSy eredménye (ld. fent), és elétettem, hogy ha 3 évvel ezelőtt teljesen átjárható voltam, akkor szerinte milyen behatás érhetett azóta, amiért most nem? Óóó - mondta, és lelkesen olvasni kezdte a leletet, aztán közölte, hogy akkor simán lehet, hogy most is teljesen átjárható vagyok. Ezt a petevezető tágulásával és összehúzódásával magyarázta, szóval attól hogy most nem jött ki a másik végén a dye, attól még lehet, hogy máskor átment volna.
(???) Szóljatok légyszi, ha értitek! 

Most őszintén: nem röhej, hogy a lapar után pár nappal már azon gondolkodtam, hogy el kéne mennem még egy újabb HyCoSy-ra, hogy megtudjam, mi a franc van akkor a bal petevezetőmmel?? 
Hát nem ezért volt a lapar, az ég szerelmére??? Azt nézhettek volna meg bennem, amit csak akartak, amíg én aludtam. Arról nem is beszélve, hogy ha valami eltérést találnak, talán meg kéne próbálni helyrehozni, nem? (igaz, egy szavam sem lehet, az endot a külön kérésem nélkül is leszedték...)

Semmilyen papírt, leletet, fotót nem kaptam, mindent a háziorvosomhoz fognak majd küldeni. Hozzá jövő hétre kértem is időpontot, hogy begyűjtsem az anyagaimat. Az orvosommal aki műtött - és akit azóta sem láttam - majd augusztus elején fogok csak találkozni; akkor kell visszamennem kontrollra. Ki fogom majd kérdezni erről a petevezető-átjárhatóságról, de hol van az még. Nagyon csalódott vagyok :(

Szóval ezek vannak, és innentől kezdve nem tudom, hogyan tovább. 
Lombikra leghamarabb jövő áprilisban tudnék menni (ha addigra lesz egyáltalán bármi értelme is :( A legnagyobb esélyem sajna még mindig a természtes teherbeesés lett volna, vagy az inszem. De ha tényleg nem átjárható a bal petevezetőm, a jobb petefészkem meg gyakorlatilag olyan mintha nem is lenne, akkor hogy??
Úgyhogy fogalmam sincs, most mi van. Nem kicsit vagyok elkeseredve :(((

A kórházban az egyik nővér elképedt a születési évem láttán; azt mondta, sokkal fiatalabbnak nézek ki, simán huszonévesnek gondolt volna, biztos nagyon jó géneket örököltem...
Aha, tényleg... gondolnád, a petefészkeim meg úgy egy huszassal öregebbek mint én? :(( Persze nem szóltam semmit, csak megköszöntem a bókot.

35 éves vagyok. Nem arról van szó, hogy későn kaptam volna észbe, hogy nekem még gyerek kell - már 5 éve próbálkozunk! Normál esetben még mindig lenne kb. 15 ÉVEM a menopauzáig!! Még legalább 8-10 ÉVIG teherbe kellene tudni esni!! 10 év alatt hány gyereket is tudnék szülni??? Nna, én ehhez képest esküszöm, hogy megelégednék EGGYEL. Tényleg akkora kérés ez? :(((

12 megjegyzés:

Nyonyeszka írta...

2008 júniusban hycosy-val két átjárható petevezetőt találtak.

2009 februárban a jobb petevezetőn nem tudták átjuttatni a folyadékot, elvileg el volt záródva.

2010 július közepén a jobb oldali petefészekben nagyon szép tüszőt láttak, és gyönyörű nyálkahártyát.

Gondoltam, paff, pont ez az oldal van elzáródva. És megfogant Lilla.

Névtelen írta...

Szia Ezüstmackó,

már régóta olvasom a blogodat, és biztos vagyok benne, hogy sokkal több infod van az egész teherbe esés témáról mint nekem , mégis hátha hasznos lesz, amit most írok.

Olvastam (sajnos a forrásra már nem emlékszem), hogy a Douglas-térnek (rectouterine pouch) nagy szerepe van a teherbe esésnél, ott történhet ténylegesen a megtermékenyítés, és nem a petevezetékben, ahogy köztudott. Tényleg sajnálom, hogy most nem találom a cikket.

Mindenesetre nekem mindkét petevezetékem átjárható volt, mégsem estem teherbe, aztán a laparoszkópiás hastükrözésnél endometriózist távolítottak el a Douglas-térböl (kifejezés saját fordítás). Az orvos azt mondta, hogy próbálkozzunk most fél évig természetes úton a teherbe eséssel. Mi rásegítettünk inszemmel, és fél éven belül terhes lettem.

Szóval lehet, hogy a petevezetéknek mégsincs akkora jelentösége, és fontos, hogy az endometriózis el legyen távolítva? Bonyolult ez a téma és sok a találgatás szakmai berkekben is.

Nagyon szurkolok Nektek és üdv,
egy olvasó

Ezüstmackó írta...

Lányok, annyira köszönöm mindkettőtöknek, nem is tudjátok mennyit jelent ez most nekem!!!!

Meni írta...

Nagyon vartam az irasod, sokat gondolkoztam rajta, hogy miben tud segiteni a lapar a POF ellen. Most mar legalabb ertem. Sajnalom nagyon, hogy elkeseritettek. Ha gond van a petefeszek atjarhatosaggal, azzal nem is tudnak mit kezdeni? Nincs valami ahhoz hasonlo atfuvasos technika, mint a koszoruer elzarodasnal csinalnak?

Kerdesem is van: tudom, hogy az UH pontatlan es hogy a petefeszek merete fugg a cikluson beluli idotol. De nekem eddig ket ciklus eleji UHm van, mindketto ciklus eleji. Jobb oldal eloszor 9*13 (!), masodszor 26*29, benne egy 22*30 ciszta. Bal oldal 13*18, majd 16*31. Ekkora elteresek lehetnek? Akkor nalad egy UH alapjan hogy jelentik ki, hogy kisebbek a normalisnal?

Pocilakóra várva írta...

Olvasod a blogom, tudom. Nem elkeseríteni akarlak, úgyhogy talán jobb is volna, ha nem szólnék most hozzá...de, látod velem is mit tett a doki, nem tudta átjárhatóvá tenni, ezért elzárta, nehogy bekövetkezzen még 1 extrauterin grav....pff...meddő nőt meddővé tenni?...

Ezüstmackó írta...

Nyonyeszka: egyébként eddig valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy a lapar előtt alig pár hónappal HyCoSy-d is volt, és ott teljesen átjárhatónak bizonyult mindkét petevezetőd... Akkor nem sokkal később a laparon meg miért nem tudják átjuttatni rajta a folyadékot? Pont ez történt velem is, és komolyan nem értem! Most akkor lehet, hogy az elmúlt 3 évben nem is voltam átjárható, hiába hittem azt? Így aztán várhattam a terhességet. :(((

Meni: a POF-osok esetében is vannak olyan ciklusok, amikor épp jók a hormonok, és lehetséges a teherbeesés. Ezért kell minden fizikai akadályt kizárni - én például most mentem volna tovább inszemre, de a lapar eredménye után ez most ugrott. Mivel szinte mindig a bal petefészkemben történik az ovuláció és a jobb ránézésre is rosszabb állapotban van, nem fogom magam stimuláltatni egy elzáródott bal petevezető mellett.
Jó kérdés, hogy tudtak-e volna csinálni valamit a petevezetőmmel - szerintem igen, kellett volna.

Azt, hogy kisebbek a normálisnál, nem uh alapján jelentették ki, hanem ránézésre, most a laparon. De látod, az uh eredmények is megvannak; a pár hónappal ezelőtti és a 3 évvel ezelőtti uh-n is kisebbek az "előírtnál". De erről eddig nekem senki nem szólt egy szót sem. Csak most a lapar során jegyezték meg.

Névtelen: nagyon köszönöm még egyszer a hozzászólásodat! Most megkaptam a leletemet a háziorvostól, és azon "minimális" endometriózis szerepel (és ahogy nézem, nekem is a Douglas-ben), és ezen már rajta van feketén-fehéren, hogy a bal oldali petevezetőm el van záródva. :(

Pocilakó: ne is mondd... annyira kiábrándító :(((

Meni írta...

Akkor most mar ertem ezt a lapar dolgot. Es az inszemet is. Oszinten szolva en azt gondoltam, de ezek szerint tevesen, hogy semmilyen stimulalas nem johet szoba, mert nincs ertelme ezzel terhelni a szervezetet. De hat nyilvan minden eset mas, mindehol mas a protokoll is. Borzasztoan sajnalom, hogy el van zarodva a petevezeto, iszonyu igazsagtalan :(

Ezüstmackó írta...

Meni: az volt a furcsa, hogy az FSH-m csak idén szabadult el ilyen durván (2008. óta nézetem elég rendszeresen...), és mégsem sikerült eljutnom még egy normális pozitív tesztig sem az elmúlt években.
Ezért is kértem a lapart (meg a jövőbeli döntések miatt persze).

Ma találkoztam ismét Dr. Nemszimpivel és kérésemre felvilágosított a petevezető-átjárhatósági vizsgálatok rejtelmeiről. :) Úgyhogy erről is írok majd egy új bejegyzést.

És igen, nem igaz, hogy semmilyen stimulálás nem jöhet szóba. Amíg 40 az FSH addig persze nyilván nem, DE ha sikerül elcsípni egy olyan ciklust, ahol mind az alap-FSH, mind az alap-ösztradiol kivételesen rendben van, akkor igenis van értelme megpróbálni a stimulálást még ilyen vacak AMH érték mellett is.
Élő példa erre Boriska... 38-as 2. napi FSH értéke volt, hőhullámok, AMH 0.1 alatt, egy petefészek. DE az orvosa kivárta szépen azt a ciklust, ahol kivételesen az FSH is 10 alá került ÉS az ösztradiol sem szállt el, és akkor indította a stimut.
Nemsokára szül. :)

Meni írta...

Hihetetlen csaj vagy, meg arra is van erod, hogy mast kirangass a depibol. Koszonom! ;)

Nyonyeszka írta...

Szia! Pont azért írtam le vázlatosan, hogy lásd nálam ugyanez volt (épp nem volt időm részletezni, de akartam, hogy lásd, ez még semmit sem jelent, bár amikor kiderült az elzáródott petevezető, én is a padlóra kerültem újra.)

És ha el is volt záródva mindig is, akkor is megfogant valahogy Lilla. Ha meg nem, akkor azért. És még az is furcsa, hogy pont az ellenkező oldali petevezetőn volt endo....nem azon, amin nem ment át a folyadék a lapar során.

Én sem értem, de megmondom őszintén, engem már nem is érdekel.

Nem akarod kipróbálni a talp kezeléseket? Nem tudom azt mondani biztosra én sem, hogy ez segített, de azért furcsa egybeesés. És a közérzetem is egyre jobb lett tőle anno.

Szurkolok Nektek!!! :-)

Ezüstmackó írta...

Nyonyeszka: dehogynem, a Vargha gyógymódot NAGYON sokra tartom; ha otthon élnék, már évekkel ezelőtt elmentem volna hozzájuk! :) Ahogy Aviva tornára is. Itt viszont nincs ilyen :(

uktriddabler írta...

3.7 oz - Titanium i Phone Case (fits 3 models)
Titanium t fal titanium i titanium rod in femur complications Phone titanium aura quartz Case (fits 3 models): T-3510-0-2-7-4-3-6-7-3.3 titanium easy flux 125 In a 3.9 ounce package of 3.8 oz of titanium, we sell you your 3.9 oz of gold, this sunscreen with zinc oxide and titanium dioxide is the