2012. március 21., szerda

Mindennek vége

Legalábbis ezt érzem most. Életemben nem voltam még ennyire padlón.  

Február közepén eljutottam végre a specialistához, ahová még tavaly novemberben jelentkeztem be. (...) Az elegáns privát kórház meddőségi részlegére lépve a recepcióspult mögött rögtön ott van egy fal, telis-tele a hálás szülők által beküldött babafotókkal. Pusztán ettől is könnybe lábadt a szemem :( Istenem, bár én is írhatnék majd egy kedves lapot hálám jeléül és csatolhatnám a kisbabám fotóját, akire olyan sokat vártam...

A doki nagyon alapos volt, több mint egy órát voltam bent nála. Elég profi anyagot állítottam össze az elmúlt 5 évemből: ott volt az összes eddigi vérvételi eredményem (hormonsorok, pm eredmények, autoimmun kivizsgálások, sima vérképek), a HyCoSy eredménye, a férjem összes eddigi vérvételi eredménye plusz a spermavizsgálatok, valamint csatoltam 49 db (!!), a FertilityFriend-ről színesben kinyomtatott hőgörbét. Amely napokhoz hormoneredmények tartoztak, azokat a vérvételi papírokról kiírtam szépen buborékban a hőgörbékre is, az adott ciklus adott napjához, hogy áttekinthetőbb legyen.

A doki alaposan kikérdezett (meg eleve ki kellett már tölteni előtte egy 8 oldalas kérdőívet is). A férjem eredményeit nem találta jónak; azt mondta, hogy tökmindegy, hogy 116 milliója van (/ml), ha a morfológia csak 3-4% körüli. Kiírt neki egy alapos vérvizsgálatot, plusz új spermavizsgálat + halosperm DNA frag assay, plusz ultrahang. Ő már minden vizsgálaton túl is van azóta, és az eredménye nagyon hasonló lett az eddigiekhez, tehát csökkent fertilitást állapítottak meg, ami mindenképp késlelteti a teherbeesést, viszont sem a Halo sperm assay, sem az uh nem mutatott rendellenességet, úgyhogy a továbbiakban főleg rám fognak fókuszálni. 

Nekem kiírt egy vagonnyi alapdolgot (pl. HIV, szifilisz, egyebek), ellenőrzi a pajzsmirigyfunkciókat és a pm elleni antitesteket, tovább vizsgálja a gluténérzékenységet, illetve megnézi újra az ANA-t is:


A következő időpontot május elejére kaptam, addig kiírt nekem egy cikluskövetést. 
Egy 42, majd egy 43 napos ciklus követte egymást, ami totál meglepett, mivel hosszút eddig mindig egy rövid követett. 
Az utóbbi időben éreztem egyébként, hogy valami nem okés velem, mert fáradékonyabb voltam (éjjel viszont mindig többször is felébredtem és nem tudtam visszaaludni) a futás sem ment jól és vagy 5 kilót is felszedtem, holott nem ettem többet. Igaz, a paleo-ból is kilengtem. A gluténmentességet olyan 90%-ban tartottam is, de tejtermékek meg krumpli azért becsúsztak. Február közepe óta viszont már igyekszem ezekre is újra odafigyelni.
A ciklus 1. napján kellett telefonálnom, 2. napon vérvétel. Ismerem már annyira a testem jeleit, hogy már az első 2 nap tudtam sajnos, hogy rövid ciklus fog következni, úgyhogy nem telefonáltam. Igazam is lett: a 8. napon ovuláltam, aztán B6-tal kiküzdöttem egy 12 napos luteális fázist hozzá, így végül 20 napos ciklust zártam.

Tegnap új ciklus kezdődött. Levették a vért a fenti vizsgálatokhoz, köztük az AMH-hoz is. Ma pedig, a ciklus 2. napján újra vért vettek: FSH, LH, E2, progi.
Egy pár órával ezelőtt kellett telefonálnom az eredményért.

Először az ösztrogénszintet diktálta be a nővér, hogy 150. Úristen, hogy én ennek mennyire örültem!!! Ha ugyanis megint 600 körül lett volna, az ismét 8-9. nap körüli ovulációt jelentett volna, így viszont minden jel szerint normálisan, valamikor a 13. nap körül fogok csak ovulálni.

Aztán mondta az LH-t, hogy 8. Ekkor már megszólalt a fejemben a vészcsengő, hogy ha az LH ilyen magas, akkor az FSH tutira 10 fölött van - jesszusom, csak nem éri el megint a 14-et??? (ha emlékeztek rá, életem legrosszabb FSH eredménye 14.5 volt, ráadásul 600-as ösztrogénszint mellett, de rögtön a következő ciklusban, ugyanolyan ösztrogénszint mellett már csak 6.3 volt az FSH-m, úgyhogy azzal nyugtattam magam, hogy éhgyomorra volt az a bizonyos vérvétel, stresszes is voltam, és nemrég álltam le a 4 hónapig szedett fogamzásgátlóról, biztos időbe telik hogy magára találjon a szervezetem)

Szóval bediktálta a nővér a 2. ciklusnapi FSH szintemet: 28.8.
Ekkor egyszerűen elsötétült minden. Arra emlékszem, hogy megkértem, mondja el még egyszer, mert biztos rosszul értettem, de nem. 
28.8.
Aztán még elmondta, hogy a progeszteron 2, meg hogy jövő kedden új vérvétel, de igazából már nem is figyeltem, egyszerűen megszűnt a világ. Remegő hangon elköszöntem, aztán amint letettem a telefont, hangosan zokogni kezdtem.

Utoljára 1 éve és 4 hónapja néztek nálam FSH-t, ennél a (paleos) ciklusnál:


FSH:  10.4 IU/L
Ösztrogén:  251 pmol/L

Alig több mint 1 év alatt tehát sikerült eljutnom 10-ről csaknem 29-re???
35 évesen?? Úgy, hogy életemben nem szívtam el egy szál cigit sem, nem drogoztam soha, nem alkoholizáltam, nem éltem önpusztító életet. Nem volt kemoterápiám, sugárkezelésem. Soha semmi egészségügyi problémám nem volt. Normál súlyú és testalkatú vagyok. Megvan mindkét petefészkem is.
Akkor meg MIÉRT????? Miért történik ez velem???

Egyszerűen nem tudom, merre tovább. A paleo-ban van az egyetlen reményem, ezt kb. másfél hónapja újra kezdtem, most még jobban odafigyelek, hogy minél pontosabban betartsam. Odafigyelek a rendszeres mozgásra is. Emellett elmegyek majd akupunkturára, csontkovácshoz is.

A lapar rohadtul kellene. Akármilyen magas is valakinek az FSH-ja, ez hónapról hónapra ingadozik azért, és mindig vannak olyan hónapok is, amikor normális minőségű pete érik.
Egyszerűen nem hiszem el, hogy - ha minden rendben van bent - 50 db tökéletesen időzített ciklusból egyetlen egyszer se sikerüljön teherbeesni. Merthogy egy normális pozitív tesztig sem jutok el ugye!
Privát laparra+hiszterora viszont sajnos nincs pénzünk. Piszok sokba kerül, a lombik meg aztán pláne. Elméletileg rajta vagyok a közkórházi várólistán, és hátha még idén sorra kerülök. Privát biztosításunk nincs, ha most elkezdenénk fizetni a nem kevés havi díjat, akkor kerek 12 hónap múlva mehetnék leghamarabb lombikra. Kérdés, hogy akkor még lenne-e értelme bárminek is, hiszen az eredményeim alapján már most sincs.
Hát, ennyi.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!
Majd írd meg, miylen lett az AMH-d. A nlc-n van egy korai petefészek kimerüléses topik, ha gondolod, nézz be, vannak sikersztorik, nem emlékszem most a nicknevekre. Saját petesejtből és lombikkal. És ighen, úgy van, ahoygan írtad, attól, még, hogy magas az fsh, és esetleh alacsony az amh, lehetnek még jó minőségű peték.
Ahogyan láttam, Te is olvasod Bridget blogját, ha jól emlékszem, neki is magas volt az fsh, és alacsony az amh, és van babája! Szóval ne add fel, és gyere gyakrabban. :-D

Nyonyeszka írta...

Sajnálom, hogy ilyen számokkal kellett szembe nézned. Tudom milyen az, amikor az eredmények nem a tankönyvi értékeket hozzák. És most jön a DE. Biztos vagyok benne, hogy Lilla sem tankönyvi értékek mellett fogant. Ezek csak számok. Nem akarsz pihenni egy kicsit? A tested úgyis tudni fogja. Tudom, rohadt nehéz lekattanni a témáról, de tapasztalatom szerint, hasznos. Lelkileg elgyötörten lombikozni sem jó.

Csodák márpedig vannak!!! :-) Fel a fejjel!

Csigusz írta...

Neztetek mar anti-ovarian antibodies-t? Nagyon gyakori a hashimoto mellett, szinten egy autoimmun betegseg.

Mesmer írta...

Szia, végigolvastalak, izgultalak.
Aviva módszert ismered? Csak egy "sima" torna, nekem azzal sikerült, bár az orvosok szerint egészséges voltam. A torna lényege, hogy segít a hormonháztartást helyreállítani, és vitalizálja a méhet, petefészket, segít a meddőségben, cicsztát és miómát tüntet el stb. Ez itt nem a reklám helye tudom, de csak egyszer kell elmenni betanításra, otthon végezhető, heti háromszor 30 perc... Tóth Líviát javaslom, mint a magyarországi legjobb oktatót. www.avivamodszer.hu