2012. április 13., péntek

Még mindig ugyanabban a ciklusban

Az előző bejegyzés után nem sokkal elutaztunk 5 napra vadkempingezni a barátainkkal. 
Náluk 2 gyönyörű gyerkőc van, az anyuka - 39 évesen - pedig 27 hetes terhes. Az első gyerek (6 éves) nem volt tervezett, igazából csak besikerült, a másodikat (4 éves) aztán már tervezték és rögtön a legelső ciklusban meg is fogant. Az utóbbi időben filóztak rajta, hogy legyen-e egyáltalán majd valamikor harmadik, de a természet végül eldöntötte helyettük: egyszer csak feszülni kezdett a melle, meg napközben is folyton fáradt volt, úgyhogy elkezdett utánaszámolni, hogy mikor is volt meg utoljára? Huhh, hát csinált egy tesztet, ami azonnal erős kétcsíkos lett. Besikerült, na. Értitek, 39 évesen, csak úgy besikerült.
A 12 hetes uh képet sokáig nem is akarta megnézni, mert akkor valahogy "valósággá válik" és hát olyan hirtelen és váratlanul jött és nem voltak ők még erre igazán felkészülve. Most kezdi csak elfogadni, hogy tényleg lesz egy harmadik gyerek is, és hogy 2:1 lesz az állás a fiúk javára.

Egyébként meglepően jól kezelem már ezeket a dolgokat; továbbra is ugyanúgy kedvelem őt és egyáltalán nem kezdtem kerülni emiatt és nem bánt amikor a terhesség miatt nyafog. Ez van, az az ő élete, ez meg az enyém. De azért milyen érdekes a sors... Neki 39 évesen csak így becsúszik a 3. gyerek, holott nem is akarták, közben meg itt vagyok én, 35 évesen és 5 éve minden ciklus végén belehalok a sikertelenségbe. A jelenlegi kilátásaimról nem is beszélve ugye. :(

Na de visszakanyarodva a kempingezéshez: eléggé kalandosra sikerült a túra, és valahogy sokkal jobban elfoglalt a "túlélés", mint az alapproblémám. Ott volt persze azért az agyam hátsó szegletében, hiszen kiírtani ezt nem lehet, de nem rágódtam, nem agyaltam, nem bőgtem. Egyszerűen jegeltem ezt a témát saját magam előtt is, és egész jól ment.
Arra gondolok, hogy lehet, hogy ez is közrejátszhatott abban, hogy az ösztrogénem végre elkezdett emelkedni. Mert vérvétel nélkül is biztos voltam benne, hogy emelkedik; egyértelműen éreztem a változást a méhnyaknyákon és a szexuális kedvemen is (ez utóbbi ugyanis a ciklus első felében gyakorlatilag nem létezett...).

A 15. ciklusnapon még 150 alatt volt az ösztradiol (FSH meg szerényen 86.8 ugye), ám tegnapelőtt, a 23. ciklusnapon már a következő eredmények születtek:

Ösztradiol: 247
LH: 26.9
FSH: 40 (ezt csak az emelkedő ösztrogén nyomja le, szóval nincs okom örömködésre)

Így hát másnapra ismét visszarendeltek vérvételre, ahol már csak az ösztradiolt nézték, ami 317 lett (24. ciklusnap).

Ma pedig (25. ciklusnap) ismét vérvétellel kezdtem; az eredményt pedig épp most tudtam meg: 406 az ösztrogén, tehát szépen emelkedik. A petefészkeim (főleg a jobb) rendesen szúrkál, úgyhogy biztosan történik valami, amit a mai uh egyébként egyértelműen igazolt is.

Merthogy ma uh-ra is ki voltam írva (utoljára egyébként olyan 2 éve volt uh-m asszem). Hát, változnak az idők, mert ennyire vérprofi gépet; ilyen tűéles képeket még egy monitoron sem láttam eddig.
Szóval, a szonográfus könnyen és gyorsan megtalált mindent, megmérte a méhemet és a két petefészket.  A méhemben látott egy kis fibroidot, de azt mondta, semmi komoly, nincs miért aggódni. Az endometrium gyönyörű szerkezetű és 8 mm vastag, amit szintén megdícsért. A petefészkek könnyen elérhetőek, mobilisak és mindkét petefészekben érő tüszők találhatóak (!), domináns is. A petefészkek tehát működnek, és a mai uh alapján úgy néz ki, hogy ezúttal is fogok ovulálni!!! Azért ez nem is olyan rossz ahhoz képest, hogy ugyanebben a ciklusban, 10 nappal ezelőtt - alacsony ösztradiol mellett - még 86.8 volt az FSH-m..

Holnap reggelre új vérvételre vagyok kiírva (nemtom minek ennyi, már úgy néz ki mindkét karom, mint egy drogosé..)

Tegnap délután pedig vissza kellett mennem a kórházba még egyszer, ezúttal a lapart + hiszterot megbeszélni (véééégre!!!)
A doki (sosem láttam azelőtt) tök aranyos volt, alaposan kikérdezett és meg is vizsgált. Miután kitöltöttem mindenféle adatlapot, és aláírtam hogy mindennel tisztában vagyok és mindent vállalok, legnagyobb meglepetésemre konkrét időpontot is kaptam:   június 29.    11:30
Lapar + hisztero lesz + a petevezetékek megfestése (átjárhatóság vizsgálása) :))

Az időpont sajnos még változhat (és külön hangsúlyozta az asszisztens, hogy szokott is...), mert ha behoznak mondjuk egy sürgősségi császárost, akkor az nyilván előbbre való, és engem fognak elnapolni, nem őt. Fair enough.
De mindegy is, a lényeg, hogy van végre időpontom!!!! Hirtelen olyan elérhető közelségbe került az egész... És igazából nem is baj, hogy június végén - július elején lesz csak meg, mert a DHEA-nak is hatni kell, és addig legalább el tudom kezdeni az akupunkturát, úgyis annak is kell idő! :)) Meg újra elkezdem szedni a petesejtek minőségét javító cuccokat; ezeknek is kell idő.

Ha az elkövetkezendő hónapokban javulni fognak is az értékeim, lombikba idén sajnos akkor sem tudunk kezdeni, mert nem futja rá sajnos :( De már kötöttünk privát biztosítást, úgyhogy jövő ilyenkor már lombikozhatok (ami szintén nem kevés pénzbe fog kerülni, de mégsem annyiba, mint most kerülne, privát biztosítás nélkül). Sajnos a biztosító sem hülye, 12 hónap várakozási idő van mindenféle reprodukcióval kapcsolatos dologra, így ezt kénytelen leszek kivárni :(
Addig is, legalább meglesz a lapar (hátha ott is kiderül valami orvosolható akadály...) szedem a DHEA-t, járok akupunkturára, elmegyek csontkovácshoz is (erről is írok majd bővebben), jógázom, mozgok és odafigyelek a paleora is. Ennél többet jelenleg nem tehetek.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia,
örülök, hogy írtál. A lapar-hiszto időpontja nincs is olyan messze, hamar eltelik. Nagyon drukkolok Neked. Nekem is volt emelkedett fsh-m (11), jól be is paráztattak, 2 babát el is vesztettem, aztán a második inszem minimális stimuval sikerült (5 ampulla merional, 1 ampulla ovitrelle, clexanet is kaptam), a 36. héten vagyok. Remélem, rendszeresen tudsz majd írni, mert ez az egész FSH kérdés engem nagyon izgat, főleg azért, mert egyre több nőnél van ilyen. Az nlc.n is szoktam fórumozni, ott is. És a dokik nem mondanak semmit sem. Akupunktúrára én is jártam, utána spontán is ment a teherbeesés, de csak biokémiai lett (31es hcgvel). De biztos, hogy hatásos, én szerettem járni, és nem is fájt.
Kérlek, erről a DHEA-ról is írj majd többet, mert nekem ez új, és mindig jó újat tanulni.
Miylen fajta jógára jársz?

Popi írta...

Néha valóban nem vettem levegőt a döbbenettől mikor olvastalak, de most nagyon örülök, hogy lett fény az alagutad végén :)

Ezüstmackó írta...

Névtelen: köszönöm, hogy írtál! Azóta már bejelentkeztem egy igazi kínai dokihoz, aki több, mint 20 éve van a pályán és állítólag nagyon érti a dolgát :)
A DHEA-ról nagyon jókat olvastam; bizony ez lehet a megoldás a magas FSH, korai petefészekkimerülés, gyenge petefészekfunkciók orvoslására - ennek hatására még a 43 éves nők petefészkei is úgy viselkednek, mint egy 20 évesé... Nem mindenkinél hatásos persze, de a többségnél igen, és elég komoly eredmények születtek már.

Popi: köszönöm Neked is, hogy olvasol és szurkolsz! :)

Ezüstmackó írta...

A jógás kérdésre lemaradt a válasz:
Igazából nem járok sehová, itthon "szoktam" jógázni egy ebay-ről vásárolt dvd segítségével, ami direkt a mi problémánk orvoslására született. A címe "yoga 4 fertility", és itt bele tudtok nézni: http://www.youtube.com/watch?v=8TrWWPTZXVo

Most előkeresem újra és minden reggel ezzel fogok nyitni :)

Névtelen írta...

Szia!
Megkérdezhetem ennek a DHEA-s gyógyszered nevét?

Ezüstmackó írta...

Szia!
Nincs neve. Szerintem most én magam is egy tanulmány része vagyok, de egyáltalán nem bánom :) Egy sima fehér gyógyszeresdobozra csak rá van ragasztva egy matrica: "DHEA 75 mg capsules", meg a nevem, dátum, meg az orvos aki felírta. A kórházi gyógyszertárban kaptam. Majd teszek fel róla fotót, meg most már tényleg leülök valamikor a napokban és leírom amiket a DHEA-ról megtudtam.