2009. április 30., csütörtök

Soha fel nem adni

Tündérek vagytok, hogy érdeklődtök, szurkoltok nekünk, tényleg jól esik!
Bevallom őszintén, hogy az elmúlt napokban azért néha már a sírás kerülgetett, de igyekszem megerősíteni magamat és pozitívan gondolkozni - folyamatosan mondogatom magamnak, hogy mindenféleképpen lesz kistesó, sőt, akár kettő is! :o)

Gyönyörű ciklust zártam, a leghosszabb természetes ciklust már nagyon régóta. Hogy terhesség miért nem lett ebből sem, az továbbra is rejtély... 9 DPO-ig még reménykedtem, annyira reméltem, hogy most végre más lesz, végre sikerülhetett! Aztán másnap jött a szokásos pofon: elkezdett csökkenni a hőm. A 10. napon már tudtam, hogy újabb kudarcról van szó, de azért teszteltem - ha már annyi HCG tesztem van itthon, legalább használjam valamire :o((

Íme a hőgörbém (Nani, nem minden áldott nap, de azért rendszeresen ittam a teákat!)


A ciklus 6. napján voltam ugye az átjárhatóságin, aminek eredményén nagyon megnyugodtam - így aztán abban reménykedtem, hogy a sok kudarc után talán ez felszakított bennem valami gátat, és most már egyből, talán még ebben a ciklusban sikerülni fog. Hát nem.
A 9. napon elkezdtem az LH tesztelést, aztán amikor még a 11. napon is totál negatív volt, elkezdtem aggódni - lehet, hogy ebben a ciklusban egyáltalán nem is lesz peteérésem?
Nekem - természetes ciklusban - a 11-12. napon van peteérésem, annál később sosem. (ez mondjuk már a szülés előtt is így volt, akkor fixen 22-24 napos ciklusaim voltak és a kisfiam is a ciklus 11. napján fogant egyébként, szinte kerek 4 évvel ezelőtt)
A 13. napon kétszer is teszteltem, délután és este is, hátha változik valami, mert a második csík mintha már erősödött volna az előzőekhez képest. Persze ettől még mindkét teszt bőven negatívnak számított. A 14. napon már nem is reméltem semmit, amikor is este 8-kor egyértelműen pozitívat teszteltem (Istenem, bár hcg tesztről beszélhetnék... de csak a nyamvadt LH tesztekig jutok) Másnap, a 15. napon délután 2-kor pedig azonnali, még az előzőnél is sokkal erősebb pozitív volt. Majd' kiugrottam a bőrömből, és tényleg elhittem, hogy ez a ciklus most más, és most tényleg sikerülhet. Tökéletes volt az időzítésünk is, sikerülnie kellett volna :o(

A görbén a cover line-t azért jelzi szaggatott vonallal, mert a luteális fázisban is tapasztaltam tojásfehérje-szerű nyákot. Persze egymillió hőgörbét végigpásztáztam a fertilityfriend-en, és elég sokan tapasztaltak termékeny(nek tűnő, de valójában nem az) nyákot az ovuláció után is, és jelentős részüknél terhesség lett belőle. Abban reménykedtem, hogy ez talán lehet a beágyazódás jele. 
Merthogy van olyan, hogy "implantation dip", azaz beágyazódási hőleesés, általában az ovuláció utáni 6-10. nap között. A jelenséget az adja, hogy ilyenkor csökken a sárgatest progeszerontermelése, és a beágyazódás után nő újra tovább. Ilyenkor, erre a kis időre az ösztrogén kerül túlsúlyba, aminek a progeszteronnal ellentétben hőmérséklet csökkentő hatása van. Na azt én is látom, hogy nálam véletlenül sem volt sajnos "implantation dip", viszont a termékeny nyákot szintén az emelkedett ösztrogénszint okozza, így hát gondoltam hátha mégis beágyazódásról van szó...
Néhány szép példa a beágyazódási hőleesésre, sajnos egyik sem az enyém (ha valaki ilyet tapasztal a ciklusa során, nagyobb a valószínűsége, hogy terhes, mint az, hogy nem):




A (nem)várt menstruáció előtti 1-2 napban tapasztalt vizes vagy tojásfehérje állagú nyálka viszont már nem beágyazódásra, hanem a vérzés közeledtére utal. Ennek okát ezen a szuperhasznos oldalon találtam meg, miszerint a méhnyálkahártyából ennak lebontása során először a folyadék távozik, és utána követi a vérzés.
Namost, nálam elég nehéz időben elkülöníteni a két jelenséget, merthogy sosincs 14 napos luteális szakaszom, max. 10-12 napos (és ugyebár a beágyazódás is általában a 7-10. nap között történik) Az orvosok szerint ez a luteális szakasz-hossz normálisnak tekinthető, én nyilván jobban örülnék, ha legalább 13-14 nap lenne.

A másik, ami nem hagyott nyugodni, az a progeszteronszint. Megpróbáltam utánajárni, hogy mennyinek is kellene lennie ahhoz, hogy egyáltalán létrejöhessen terhesség. 
Esetemben nézték egyszer 2008. áprilisában, ciklus 3. napján (aminek sok értelme nem volt, de mindegy). Ez egy 23 napos ciklus volt, és 0.8 nmol/L (referenciaérték a follikuláris szakaszban: 0.3 - 2.5 nmol/L)
Aztán nézték 2009. januárjában, a ciklus 21. napján, ekkor 10.86 nmol/l volt (referenciaérték a luteális szakaszban: 5 - 90 nmol/l)
Ez utóbbira az orvosom azt mondta, hogy teljesen rendben van, és volt ovulációm. Azt én is látom, hogy referenciaértéken belül van, és hogy van különbség a 3. napi és a 21. napi értékem között, de mégsem hagyott nyugodni a dolog. Szokás szerint elkezdtem bújni a neten a szakértői oldalakat, és olyanokat találtam, hogy a 21. napi progeszteronszint legyen min. 20, de inkább 30 a teherbeeséshez. Csak épp azt nem találtam meg eddig egyértelműen, hogy 20 meg 30 micsoda legyen?? Merthogy szokták nézni nmol/l-ben meg ng/ml-ben is, és nagyon nem mindegy. Ha az én kis 10.86-os nmol/l értékemet még átszámolom ng/ml-be, akkor aztán tényleg elenyészően kevés ez a szint. 

Progeszteron (P4): A ciklus 2. felében a progeszteron-vizsgálat az ovuláció meglétét bizonyítja. Amikor a tüszôbôl kiszabadul a petesejt, sárgatestté alakul, és progeszteront kezd termelni. Félidôben az ösztrogénnel együtt létrehozzák a méhnyálkahártya változását, amely megfoganó terhesség esetén a beágyazódáshoz szükséges. 5 fölötti érték már jelez valamilyen ovulációt, de a legtöbb orvos 10 fölöttit vár el természetes ciklusban és 15 fölöttit stimuláltban. Egyesek szerint a tesztet érdemes reggel, éhgyomorra végezni.
Normálértékek:
a ciklus elsô felében < 1.5 ng/ml / 0.5-4.5 nmol/l / 0.16-1.4 ug/l
a ciklus második felében >15 ng/ml / 6-60 nmol/l / 1.9-18.8 ug/l
menopauzában 0.5-4.5 nmol/l / 0.16-1.4 mg/l
terhesség esetén az elso harmadban 35-180 nmol/l / 10.8-55.8 ng/l

Tehát a ciklus második felében ng/ml-ben a 15 fölötti érték a jó, VAGY nmol/l-ben a 6-60 közötti... Azért ez meglehetősen széles skála. Ha valaki érti, szóljon!

Aztán - ismét a már fent említett szuperjó oldalon végre normális hormonértéktáblázatokat és magyarázatot találtam. A mértékegységátváltás úgy van, hogy nmol/l x 0.288 = ng/ml
Így tehát ng/ml-ben van egy kedves kis 3.127-es progeszteronszintem a ciklus 21. napján.

Igenám, de meggyőződésem, hogy nálam nem a 21. napon kellett volna levenni a vért. Általánosságban mindenhol az van, hogy a normál 28 napos ciklus esetén a 21. napon - vagy ovuláció után 7 nappal.
Most, hogy a 16. napon volt csak ovulációm, először azt gondoltam, majd a 23. napon kell elmennem vérvételre. Aztán utánanéztem a progeszteronszint változásának a cikluson belül, és megvilágosodott minden - az ovuláció utáni 7 napot azért mondják, mert feltételezik a standard 14 nap hosszúságú luteális fázist!! Ugyanis a luteális fázis közepétől kezd csökkenni a progeszteronszint, amennyiben nem jött létre terhesség. Az én esetemben, 10 napos luteális fázissal ez az ovuláció utáni 5. nap! A múltkori, 10.86-os 21. napi eredményem is 24 napos ciklusban lett mérve... Tehát az érték nem mérvadó. 
Ezúttal tehát az ovuláció utáni 5. napon kértem a vérvételt: az eredmény 22 nmol/l lett. Mint látható a hőgörbémen, most 11 napos luteális fázisom volt. Az ovuláció utáni 9. napon is vettek vért, ennek eredményét még nem kérdeztem meg.

Az FSH-LH-t kétszer is nézték az elmúlt hónapokban, az FSH 3.2 -4.0 között mozgott, az LH 1.73 - 2.35 között. Ezek az értékek tökéletesek.

Az ösztrogén szintem viszont szintén érdekes. Volt egyszer egy 24 napos ciklus 21. napján 255 pmol/L, aztán a következő ciklus 2. napján 594 pmol/L (elméletileg ez is bőven határértéken belül van, ám a fenti linken található hormontáblázatok és magyarázat alapján a 294 pmol/L fölötti ösztrogénszint magasnak számít, és korai változókort jelent és csökkenti a closty és egyéb hormonkezelések peteérlelő valószínűségét. Király. Viszont fontosnak tartom megjegyezni, hogy ennek mérése pedig egy 17 napos ciklusban történt, ahol a 9. napon volt peteérésem, amit egy mindössze 8 napos luteális fázis követett. Talán ez is magyarázhatja az emelkedett ösztrogénszintet, a korai ovulációra való felkészülés)
A lényeg, hogy mivel teljesen véletlenszerűen változnak a ciklusaim úgy 14 és 27 nap között, meglehetősen nehéz megállapítani a hormonjaim működését.

És akkor most köszönöm mindenkinek a kitartását, aki egyáltalán már idáig eljutott az olvasásban - tudom, hogy másoknak mindez bizonyára baromi unalmas, de nekem nagyon fontos és jólesik leírnom a gondolataimat. Tudom, a legtöbben azt gondolják, mi a francnak számolgatok meg olvasgatok, ahelyett, hogy inkább hagynám a francba az egészet és egyszerűen csak szexelnénk - merthogy nem az nmol-okból lesz a gyerek. De ezen az időszakon már túlvagyunk, próbáltuk. Nem néztünk semmit, csak szerettük egymást, és akkor még stresszes sem voltam, hiszen ott volt az én Kincsem, és volt még bőven idő, hogy kistestvére érkezzen. Csak idén januártól kezdtem a hőmérőzést, LH tesztelést, utánaolvasást, komolyabb orvoshoz mászkálást.

És akkor a lényeg, amit az orvosom mondott múlt csütörtökön, amikor elétettem a Puregon-os 14 napos ciklusom görbéjét, meg az az előtti Clomidosat, meg a mostani spontán ciklusom addigi állapotát. 
Elmondtam neki az aggodalmaimat, és azt, hogy az biztos, hogy ha újrakezdjük a stimulálást, akkor inszemet szeretnék (az esélyeimet maximalizálandó, ha már egyszer stimulálnak) Azt hittem, azt fogja mondani, hogy várjunk még pár ciklust az inszemig - ehelyett azt mondta, hogy az eddigiek alapján ő igazság szerint egyből IVF-et javasolna. (paff)
Azzal indokolta, hogy eleve túl sok ciklusom van egy évben (valóban, kb. 15-16), már létre kellett volna jönnie a terhességnek. A fő gond az, hogy minden ciklusban van peteérésem (vérvétellel bizonyítottan, még a 14 naposban is) és így túl sok petét "pazarlok el", a petefészkem pedig sokkal többet dolgozik, mint kellene - ezáltal öregebb, mint azt a korom (32) egyébként indokolná. És nem minden peteérésem tökéletes, vannak jó ciklusaim és nem jók egyaránt.
Most még spontán ciklusban megnézzük a 2. napi hormoneredményeimet (ma voltam vérvételen), aztán a 10-12. nap körül uh és meglátjuk a továbbiakat. 
Páromat is új vizsgálatra küldte, mert a múltkori eredmény azért mégsem az igazi. Nem értettem, mire gondol, mert ugyan mondta a múltkor, hogy kissé kevesebb volt az aktivitás, de azt is mondta, biztos azért, mert otthonról hozott minta volt, aztán ennyiben maradtunk. Hát most láttam a monitorán az eredményt - a 41 millához mindössze 30% aktivitás párosult!! Könyörgöm, ez a "kissé kevesebb"? És mit számít, hogy nem helyszíni minta volt, amikor bőven az előírt időn belül odaért vele a klinikára? Minimum 48 órát életben kellene  maradnia - oké, hogy más a közeg egy kis műanyag tartályban, mint a méhemben, de ha mindössze 40 perc alatt 30%-ra csökken az aktívak aránya a tartályban, akkor mégis mit várhatok? Na mindegy, pár hét múlva újra megy, és ezúttal helyszíni mintaadást írtak elő. Kíváncsi leszek...

Egyszerűen nem értem. Képtelen vagyok elhinni, hogy egy természetes úton megfogant, problémamentes terhesség után már csak IVF-fel lehessek újra terhes - ugyanattól a férfitól.
Úgyhogy most igyekszem lefogyni azt a maradék kb. 5 kg fölösleget, iszom a cickafarkfű és palástfű teákat (ill. mivel ezek hamarosan elfogynak, keresnem kell valami itteni hasonló gyógynövényt), szedem a vitamint (eddig Elevitet szedtem, de most vettem külön a fogamzást elősegítő vitamint, és áttértem erre), normálisan étkezem, kijárok minden nap futni. Aztán ha így sem sikerül 2-3 cikluson belül, akkor valószínűleg tényleg engedni fogok az IVF-nek :o(

A fő aggodalmam az, hogy szerintem beágyazódási probléma lehet: a méhnyálkahártyám nem megfelelően épül fel majd bomlik le - márpedig ha így van, akkor nem tudom, mi lenne a lombiknál. A menstruációim már nagyon régóta max. 3 napig tartanak, fájdalmas görcsök soha nem kísérik és maga a vérzés sem számottevő: napi 1 betétet használok el a legvékonyabb fajtából (éjszakákra pedig csak tisztaságit) Viszont megfigyeltem, hogy azokban a ciklusokban, amik rövidebbek, utána tovább tart és jelentősebb a vérzés mennyisége is. Tehát megjön mondjuk 25 napra lazán ahogy szokott, aztán rá 14 napra megint, de ezúttal erősebb vérzéssel és ilyenkor a hasam is fájogat. Olyan, mintha a normál ciklusban nem válna le rendesen a nyálkahártya, ezért később a szervezetem újra próbálkozik. Lehet, hogy hülyeség, nem tudom. Ezt minden orvosnak megemlítettem eddig, és annyit reagáltak, hogy igen, a cikusaim összevisszaságának köze lehet a méhnyálkahártyám változásának. Ugyanakkor uh-kon mindig mindent a legnagyobb rendben találtak, a méhnyálkahártyát is, mindig megfelelő vastagságú és szerkezetű volt.
A dokim azt mondta, hogy a hőgörbém is szép magasra megy a luteális fázisban, tehát nem hinné, hogy progeszterongondjaim lennének - már csak azért sem, mert soha nem szoktam barnázni (max. alig pár órával a mensi előtt)

Ha esetleg véletlenül erre tévedne egy szakértő és véleményt mondana, azt nagyon megköszönném. De mindenki véleménye érdekel... Az IVF-et azért egyelőre még halogatnám (már csak anyagi megfontolásból is, iszonyat drága :o(. De mi van, ha tényleg csak így lehet a kisfiunknak testvérkéje és az időhúzással csak saját magam alatt vágom a fát?? Tanácstalan vagyok :o(

14 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szioka ! Ratalaltam a blogodra, es ha nem nagy gond akkor lvasnalak!! En is szeretettel varlak Nalam :) sok sikert kivanok neked!! Puszi Szep napot :)

Névtelen írta...

Amugy berny voltam..es nem tudom sajna hpgy hogyan mukodik ez a rendzer :( de csak sikerul irnom neked!!! Elozo komment iroja :)

nani írta...

Szia! Nem volt egyszerű végig követni a mostani postodat, de azért a lényeget felfogtam. A cím tetszik a legjobban, nem szabad feladnod. Én megértem a számolgatásodat és tudom, hogy az "akkor jön amikor nem várnád" nem teljesen igaz, én vagyok az élő példa. A lényeg, hogy idd a teákat, ártani nem árthat, és hallgass az orvosodra. Ha Ő azt mondja, hogy inszem, akkor fogadd el. Fogalmam sincs, milyen drága, gondolom nagyon, ahogy írtad is. De így vagy úgy lesz kistesója a fiacskádnak. SOHA NEM SZABAD FELADNI! Az élet próbára tesz, nem tudni miért, el kell viselni és megtanulni élni vele. Nem tudom mit is írhatnék még, talán annyit, hogy kitartás, mire én megszülök már Neked is Pocaklakód lesz, így vagy úgy....
Ölellek!!!!

Névtelen írta...

A cickafark meg a palastfu jo (felteve, ha a cickat a ciklus elso feleben, a palastfuvet meg a masodikban iszod). A baratcserjet (Vitex agnus-castus) probaltad mar? Az egesz ciklust helyreteszi, ami rovid, megnyujtja, ami hosszu, lerovidul. A lutealis fazist tipikusan megnyujtja, 14 napra, ugyhogy Neked tenyleg nagyon ajanlanam! Kozvetlenul ovulacio elotti ket-harom napban talan jobb nem szedni, majd ovul. utan ujra, mert nehany esetben megakadalyozhatja az ovulaciot. Ha a teszt kimutatta a terhesseget, abba kell hagyni!
A masik ilyen csodafu, ami nekunk segitett, es foleg "megmagyarazhatatlan" teherbeesesi nehezitettseg eseten jo, a reti here (Trifolium pratense) viragjabol keszitett tea, vagyis inkabb ejszakai aztatassal nyert le. Ha tudsz angolul, a neve red clover, es a le neve red clover infusion, keress ra kulfoldi forumokon. Ez is ihato az egesz ciklusban, de foleg az ovulaciot serkenti.
Probald ki oket, adj nekik vagy 3-4 honapot (a Vitexnek ido kell). Ird meg az eredmenyeket. Nekem a Vitex mar az elso ciklust helyrevagta idoileg. A masodikban meg is fogantam.
A legjobbakat hozza.

Ezüstmackó írta...

Szia!
Nem is tudod, mennyire örülök a hozzászólásodnak, és a rengeteg hasznos információnak! A réti heréről még nem is hallottam eddig - ezt lehet a vitex-el együtt is szedni, vagy inkább ne duplázzam? A Vitex - úgy nézem eddig - iszonyatosan bevált, a ciklus 16. napján vagyok most, 13. napi egyértelmű ovulációval és olyan hőgörbével, amiről eddig azt hittem, csak a tankönyvekben létezik. A ciklus végén majd felteszem a blogra is.
A cickafarkfüvet ovulációig ittam, a palástfüvet meg csak ez után (ezek mellett minden reggel Vitex cseppek), de a palástfüvem nagyon fogyóban van, örülök ha erre a ciklusra elég lesz. Nem tudod véletlenül, hogy angol nyelvterületen mi a palástfű neve? A cickát megtaláltam, az Yarrow néven fut.
Annyira jó volt olvasni, hogy már a második Vitex-es ciklusban megfogantál - nekem ez az első ciklusom, amiben teljes hosszban szedem (és nem eleve elcseszett, ld. az előzőt). Még nem váltom ki a Clomidot, amit írt a prof, szeretnék még időt adni a Vitex-nek. Köszönöm még egyszer a hozzászólásod!

Ezüstmackó írta...

Még valami: a Vitex-ből mennyit szedtél, és milyen formában? Nekem Vitex cseppjeim vannak (200 mg dry berries/ml), és azt írja, hogy reggelente 2 ml-t szedjek. Az olyan 20 csepp, ahogy méregettem, de ma (ovu után) már 25 cseppet szedtem (nem is tudom, hátha ezzel is emelhetek a progeszteronszintemen...) Ahogy a fórumokon körülnéztem, változó volt, ált. 20-30 cseppet szedtek - de volt, aki napi 3x szedte ezt a mennyiséget...

Névtelen írta...

Megint en. Palastfu: Lady´s mantle.
Szerintem nincs interakcio a reti here meg a Vitex kozt. De en nem vagyok orvos :)
Magyarul sajnos alig talaltam rola infot.
A Vvitex-szel csak tenyleg arra vigyazz, hogy nehogy megakadalyozza az ovulaciot. En, biztos, ami biztos, mikor az ov. kozelebe erek, szuneteltetem, mondjuk 3 napra. Ugyanis a hatasa kettos, serkenti az LH termelodeset, de ugyanakkor gatolja az FSH-t, ov.-hoz meg mindketto kell. Szerintem a jotekony hatasa a ciklus masodik feleben jon ki (progeszteron-hatasu noveny). En a Lamberts ceg keszitmenyet vettem, Angliabol, internetrol rendelve. Ez joval koncentraltabb, 1000 mg, azt allitjak. Tablettas.

retro írta...

Alchemilla vulgaris (palástfü):Tea

http://www.baldwins.co.uk/

Névtelen írta...

Szia!
Szeretnem felvenni veled a kapcsolatot. Hozzad hasonlo cipoben jarok en is. Nekem minden ciklusom rovid, 17-18 napos.
Email cim: alomisz@freemail.hu

Névtelen írta...

Na ez a blog nem semmi. Ilyen szinten követni a mensit, ez kb. egy doktori fokozatot érdemel. Szenzációs. Bár bevallom, nem olvastam végig, csak az engem érdeklő részeket, de nagy hatással volt rám.

Meni írta...

Ezustmacko, megint segitettel! Meglett a 21. napi progeszteronom, es tokre orultem, mert 26 lett...aha....nmol/l mertekegysegben. Kerestem egy ertheto atvaltasi utmutatot, es mar nem is lepodtem meg, mikor teged ajanlott a gugli. Le is tortem, mint a bili fule, 7.4 ng/ml-es progi a 29-es fsh mellett. Ez akkor most azt jelenti, hogy vagy nem volt, vagy nagyon gyenge ovulacio volt ebben a honap. Ugye?

Ezüstmackó írta...

Szia Meni!
A 26 nmol/l progeszteron szint egyértelműen igazolja, hogy volt ovulációd! :) Sok orvos egyébként elégedett lenne ezzel az értékkel is, de általánosságban véve úgy van, hogy 30 nmol/l fölött kellene lennie a lutális fázis közepén mért progeszteronszintnek ahhoz, hogy a méhnyálkahártya felkészülhessen a beágyazódásra. Nekem volt 10 nmol/l körüli progiértékem is (nem pont a lutális fázis közepén mérve), és már ez is igazolja az ovulációt, de egy terhesség létrejöttéhez nem elég.
A tüszőérés minőségén kellene javítani, és akkor megfelelő lenne a progeszterontermelés is.
Szurkolok, és továbbra is nagyon érdekelne a történeted, mert sok párhuzamot látok köztünk! :)

Meni írta...

Ezustmacko, koszi szepen, annyit gondolok rad. Szerintem ugyanis azt tortent, hogy a multkori rovid ciklusom utan most egy hosszu jon, es egesz egyszeruen nem akkor neztek se az UH-t, se a progit, amikor "kellett volna". Irok neked privibe, mert szofosasos vagyok. Es koszonom, ma ujra elolvastam az utolso bejegyzesed, es tok optimista hangulatban talaltam magam ;D

Névtelen írta...

Pajzsmirigy értéket nézettél? A laboreredményen 0,4 - 4,0 a referenciaérték, de az orvosom szerint egy babavárás előtt álló nőnek 2,5 körül jó a TSH érték. Az orvosom: Dr. Solymosi Tamás. Nekem az első terhesség pajzsmirigy alulműködést okozott, ami miatt nagy megnőtt a TSH értékem, amire gyógyszert lehet szedni aterhesség alatt is.
Sz.Brigi