2011. március 17., csütörtök

Az endokrinológusnál

Tegnapra volt időpontom az endodokihoz. Mivel gyakorlatilag semmilyen orvost nem ismerek itt, hagytam, hogy a háziorvosom (aki ugye jól ismeri a problémámat) ahhoz írjon beutalót, akit ő gondol. 
Itthon aztán rágugliztam a doktornő nevére, és tényleg hatalmas szaktekintélynek számít, rengeteg publikációval, díjakkal, elismerésekkel; de az azért kissé lelombozott, amikor láttam, hogy a fő területe az andrológia, az idősödő férfiak tesztoszteronpótlásának témaköre meg hasonlók... Meglehetősen sokba kerül itt egy szakorvosi konzultáció (forintosítva olyan ötvenezer...), úgyhogy abban biztos voltam, hogy bármit is mond majd ez a doktornő, én nem fogok visszamenni a háziorvoshoz új beutalóért egy második szakvéleményért, aztán majd esetleg egy harmadikért, egészen addig, amíg meg nem találom az "itteni Dr. Tűű-t".  

Vittem magammal pár kinyomtatott anyagot (ld. előző bejegyzésben), illetve az egyszerűség kedvéért írtam egy 2 oldalas összefoglalót az elmúlt 4 évemről; szépen pontokba ill. táblázatokba szedve a legfontosabbakat. Nevem, korom, első menstruáció, mettől meddig voltam fogamzásgátlón, utána milyenek voltak a ciklusaim, aztán teherbeesés természetes úton, majd kisfiam születése, meddig szoptattam, ill. mikor jelentkezett a szülés utáni első menstruáció - és innentől kezdődtek a gondok. Leírtam dióhéjban, hogy volt átjárhatósági vizsgálatom, több stimulációm, rengeteg uh és hormonsor ill. egyéb kivizsgálások, 3 sikertelen inszem. 2 országban 7 orvosom volt, és egyikük sem tudta megmondani, hogy mi az oka, hogy a szülés előtti rendszeres, szabályos ciklusaim felborultak és a hosszuk 12-44 nap között váltakozott, az egy rövid - egy hosszú sormintát szigorúan betartva; ráadásul vérvétellel bizonyítottan az extra rövid ciklusokban is ovulálok ugye. A durva ciklusrövidülés miatt az orvosok korai petefészekkimerülést emlegettek, korai változókorral riogattak - a harmincas éveim elején.



Változás egyedül akkor történt, amikor kipróbáltam a paleo diétát (nagyon nagy vonalakban tehát gabona-glutén-tejmentes táplálkozást) ... és láss csodát, az addig éveken át fennálló ciklusproblémám ezzel meg is szűnt; a ciklusaim beálltak a kisfiam születése előtti 22-24 napos hosszra. Kiszámítható 10-11. napi ovulációim lettek, és jelentősen megnyúlt a luteális fázis is, a hőgörbék szebbek, barnázás semmi nincs és a PMS is megszűnt; és amióta paleon vagyok, már többször is teszteltem halvány pozitívat.
A változás teljesen egyértelmű és letagadhatatlan; a különbség ordít:




Leírtam az összefoglalóban, hogy mivel a ciklusaim a gluténmentes táplálkozás hatására normalizálódtak, és a kutatások egyértelmű kapcsolatot mutatnak a glutén és az autoimmun betegségek között, kértem autoimmun kivizsgálásokat, és lám-lám pozitívak lettek az ANA, Anti-TPO tesztjeim és a HLA DQ8 gének is... 
Táblázatba szedtem az elmúlt évek összes TSH eredményét, a legutóbbi glükóz-inzulinvizsgálatom ill. az autoimmun vizsgálatok eredményeit. Leírtam, hogy a fentiek tükrében úgy érzem, valahol itt rejtőzik a sikertelenség oka.

Roppant érdekesnek találta. Olvasás közben feltett néhány kérdést (volt-e terhességi diabéteszem (nem), PCOS-re felmerült-e valami gyanú (nem... tünet sincs, uh-kon sem találtak soha erre utaló jelet, és az FSH-m is mindig magasabb mint az LH-m), majd beszélni kezdett - én pedig hálásan hallgattam.

Jó fél órán át beszélt, én szinte meg sem szólaltam. Mert nem kellett. Elmondta, hogy a TSH leleten az 5.5-ös felső határértéknek valójában 2.5-nek kellene lennie. Eléggé a határon vagyok, szóval normál esetben ezt ő még nem kezelné, ám ha a teherbeesés a probléma (mint esetemben), akkor viszont egyértelműen igen, ő adna egy kis plusz pajzsmirigyhormont, mert jobban szeretné a TSH-t 1 körül látni. Az, hogy autoimmun pajzsmirigybetegségem van, az teljesen egyértelmű és a leleteim által dokumentált tény. Az antitestek eltűnni nem fognak, mindig jelen lesznek, de nem mindegy, hogy milyen mértékben.
Elmondta, hogy a pajzsmirigy alapvető fontosságú az egész szervezet működéséhez, a termékenységhez is, és igen, az emelkedett antitestek okozhatnak fertilitásproblémát, ill. vetélést. Ezt több kutatás is alátámasztotta, illetve az ő saját tapasztalata is ez, hogy azoknál a nőknél, akiknél emelkedett antitestek miatt a normál TSH értéktől függetlenül adott egy kis pajzsmirigyhormonkezelést, csökkent a vetélések aránya. 100%-os biztonsággal természetesen nem tudja azt mondani, hogy a kezeléssel tutira terhes leszek, erre garancia nyilván nincs. Mérlegelve viszont a kockázatokat, esetleges mellékhatásokat, ezek annyira elenyészőek, hogy ő azt mondja, megéri tenni egy próbát. Nagyon kis adagról van szó, mindössze 50 mcg-ről (én egyébként picit talán sokallom, lehet, hogy elég lett volna így elsőre a napi 25 mcg is, de annyira vágta a témát a doktornő, hogy nem szóltam közbe, nyilván ő tudja jobban) Tegnap rögtön ki is váltottam a gyógyszert, és ma reggel már be is vettem az elsőt.



6 hét múlva vérvétel, majd annak az eredményével megyek hozzá ismét, és meglátjuk, hogy alakulnak az értékeim. Ja, és a szelénszedés miatt megdícsért. A férjem legutóbbi eredményére is ránézett, és bár valóban elég gyatra a morfológia, a mennyiség annyira szuperjó, hogy ezzel simán ad esélyt a természetes teherbeesésre. Ráadásul eléggé lehúzta a labort, ahol a vizsgálatot csinálták, és az IVF laborokat javasolta helyette. Szólok is majd a háziorvosnak, hogy legközelebb ott csináltatnánk.

Hát, nagyon kíváncsi leszek, hogyan alakulnak a ciklusaim majd ennek fényében. Mostanra ugye gyakorlatilag óramű pontossággal beállt, úgyhogy ha bármi változás lesz, az egyértelműen a pm gyógyszernek tudható majd be. Én titkon nyilván a ciklusaim meghosszabbodását várom tőle (legalább pár nappal), illetve esetleg egy kicsit erősebb vérzést. Sok esetet olvastam, ahol a rövid ciklust megnyújtotta, de találtam olyat is, ahol a 28 napos ciklust 21 naposra rövidítette le. Ha valaki olyan jár erre esetleg, aki tapasztalt a témában, az írja meg nekem légyszi, hogy milyen hatása volt a ciklusaira a pm gyógyszernek!

Az előző ciklusom is csodaszépen alakult egyébként, kis elmozdulásokkal, tankönyvi kinézettel, totál egyértelmű ovulációval. Ha csak 2-2 nappal lenne hosszabb a follikuláris ill. a luteális szakasz, én már a föld fölött járnék boldogságomban. Ebben a ciklusban egyébként már végig szedtem a szelént (2 x 100 mcg-t), és az alaphőmérsékletemet (a cover line eddig mindig jellemzően 36.45 - 36.5 körül mozgott) jelentősen megemelte.



Jelenleg a ciklusom 4. napján járok, ma kezdtem el szedni az Oroxine-t és kíváncsian várom a változásokat (mert tutira változni fog tőle a ciklusom, csak hát nem mindegy, milyen irányba). Jelentkezem majd, és megírom a fejleményeket!

15 megjegyzés:

Nani írta...

Bízom benne, hogy ez a doktornő tényleg segít.... jövök és olvasom majd a fejleményeket.

Csigusz írta...

Szia! A dec 18-ai bejegyzesedre egyszer mar reagaltam es akkor azt javasoltam, hogy menj endokrinologushoz, mert ez pjzsmirigy lehet... Kozben nekem is kiderultek a dolgok, nekem a TSH 4.1 a prolaktinom neha magas neha nem. Szoval most en is thyroxint szedek napi 25 mcg de csak azert inditott ilyen kevessel a dokino, mert kicsi vagyok es ez meg nem olyan magas t3 t4 rendben, szoval ez egy latens alulmukodes, de persze teherbeeseshez nagyon sok, melle meg szedek a prolaktinra is heti fel szemet az is valami egeszen mini adag de a prolaktin a pajzsmirigy miatt magasabb a kelletenel, 3 het mulva megyek kontrollra, majd megirom a dolgot. Amugy az elso gyogyszeres honapom remek volt, csak egy napot barnaztam, idore megjott, mondjuk azzal sosincs gond; en is fertility friendezek (talan ezen a linken ki tudod nyitni http://www.fertilityfriend.com/ttc/chartgraph_module.php?d=2011-02-09&mode=a&ts=1300540267&u=)
A mostani ciklusom viszont egyelore eleg kaosz, kivancsi vagyok a vegere.

Ezüstmackó írta...

Szia, igen, emlékszem... de akkor írtam is, hogy már minden ilyen kört lefutottam. A pajzsmirigyemmel alapvetően nincs gond (még). A prolaktinom sosem volt magas, de igazából a TSH sem. 1.5 - 2 körül volt mindig az érték, egyszer volt csak 3 fölött, ráadásul épp azzal a lelettel mentem egy nagyon nagy nevű magyar endokrinológus professzorhoz, és itt van a kezemben az írásos véleménye, miszerint a TSH-m normál, kezelést nem igényel. :S
A mostani, 2.5 körüli TSH-mra is csak a TPO antitestek miatt kapok kezelést, na meg mert babát szeretnénk.
Akkor ezek a doki szerint ezért indíthatott nálam 50 mcg-vel, mert nagyon magas vagyok (bár csak 60 kg, szóval lehet, hogy mégis elég lett volna kezdésnek a 25 mcg? Na majd úgyis kiderül.)
Nagyon köszönöm, hogy írtál, várom majd a kontrollod eredményét is! :o)

Névtelen írta...

Szia Ezüstmackó!
Egy fórumon hívták fel a figyelmememt a blogodra, rögtön elolvastam, és közben csak hulltak-hulltak a könnyeim...bennem is az az érzés keletkezett, amit írtál, miszerint nem vagyok selejt, nem vagyok ufó, nem vagyok egyedül! Én 29 éves vagyok, 10. hónapja próbálkozunk babával, az első gyermek lenne, ilyen szempontból nem hasonló a történetünk. De. Én a fodrászom (!) javaslatára csináltattam még 2010.febr-ban hormonsort, a prolaktinom magas volt, de az azóta rendbe jött. Viszont, eljutottam egy endokrinológushoz, aki nézetett anti TPO-t is (az egyik nőgyógyász, akinél 7e ft-ot fizettem 10 percért, hormonspecialistának mondta magát, azt se tudta, mit jelent ez a kifejezés), szóval, az anti TPO-m 198.5 U/ml lett. Megállapította a göböket is, és hogy Hashimoto szindrómám van, tudta, hogy gyermeket szeretnék, mégsem írt fel semmit (TSH-m 2,38 volt). Annyit hozzátett, hogy ez nehezíti a teherbeesést és vetélést okozhat, éppúgy, mint a magas prolaktin, de ne aggódjak, minden rendben lesz. Mondd, ezek után mit csináljak??? Gondolom, te külföldi orvosnál voltál március közepén, esetleg ismersz Magyarországon olyan orvost, akihez fordulhatnék ilyen ügyben?
Üdv: R.

Ezüstmackó írta...

Szia R.!
Először is nagyon köszönöm, hogy írtál; gyere máskor is!! :o) Magyarországon Dr. Tűű-t javasolnám (én legalábbis, ha ott élnék, tuti hozzá mennék - vaaagy mivel nála mindig több hónapos várólista van (nem véletlenül...), szerintem bejelentkeznék simán csak valamelyik kollégájához a MensMentis-be.)
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy alakul a történeted, írd majd meg légyszi!! Ja, és azt megkérdezhetném, hogy melyik fórumon olvastál rólam? :o)
Sok sikert Nektek, minden rendben lesz, meglátod!!!! ;o)

Névtelen írta...

Szia Ezüstmackó!
Köszönöm a választ és a bíztatást, nagyon remélem, hogy minden rendben lesz, majd jelentkezem! A nlcafén van egy zárt topic, várjuk a kétcsíkost címmel, ott ajánlotta a blogodat az egyik fórumozó. Dr. Tűűról már hallottam, de kissé elriaszt a több hónapnyi várakozás, ha bejelentkeznék, az időpontig egyfolytában azon agyalnék, hogy mi a bajom... pedig a betegségtudatot el akarom kerülni, azt erősítem magamban, hogy egészséges vagyok, képes vagyok teherbe esni és kihordani a kisbabámat. :-) Üdv: R.

Nani írta...

Kedves Ezüstmackó!

Én vagyok az, aki ajánlotta a blogodat, mert a fórumtársam hasonló cipőben jár, mint Te. Mármint ahogy meghallottam az autoimmun dolgot nála, egyből eszembe jutottál és írtam neki, hogy olvassa el az írásaid. Látom már jelentkezett is. Remélem nem probléma, hogy ajánlottam neki a blogodat?
Egyébként mi újság???? Valami fejlemény? Hír??

Csigusz írta...

Szia Ezustmacko!

Na megvolt a kontroll. Konkretan meg se moccant a TSH-m, jovo het szerdan megyek dokihoz. De oszinten szolva eleg bator voltam mert onkenyesen felemeltem az adagot 50mcg-ra. Majd kiderul, hogy nemcsak bator vagy, hanem hulye is. Viszont a prolaktinom total lement ettol a heti fel tablettatol, sot most a normal tartomany alatt van, de ennek allitolag nincsenek elettani hatasai. Szoval most ennyi. A ferjem eredmenyei javultak ma tudtam meg az eredmenyt, de meg mindig a lombik kategoriaba esunk azert, nyomatom neki tovabb a vitaminokat, mert ugy tunik az segitett.

Nani írta...

Szia! Mi újság? Régen írtál... hiányollak!!!

Baba írta...

Ezüstmackó, érdeklődéssel olvastam a vitaminokról szóló bejegyzésedet. Le tudnád írni nekem, hogy Te pontosan mit, milyen adagolásban és a ciklus mely felében szedsz?
A másik kérdésem az lenne, hogy ezeket, ha sikerülne teherbe esni, akkor is folytatod majd?

Ezüstmackó írta...

Drága Nani!
Először is szívből gratulálok a kistesóhoz!!! :o))
Azt pedig nagyon köszönöm, ha bárkinek is ajánlod a blogot - ha csak 1, meddőnek kikiáltott sorstársamnak sikerül az itt olvasottakat betartva teherbe esnie, már megérte blogot írni :o)))
És tündér vagy, köszönöm, hogy hiányolsz!! :o))

Zöld Csiga: hmm.. érdekes, hogy meg sem mozdult a TSH-d. Az enyém mozdult - pár napja voltam kontrollon. Sajna a ciklusom is mozdult, erről hamarosan írok is egy új bejegyzést...

Baba: igen, persze, le fogom írni :o) A másik kérdéseden eddig még nem gondolkodtam, sajnos még nem tartok ott :o(; de sikeres teherbeesés esetén szerintem átállnék egy szuper terhesvitaminra, és csak azokból a vitaminokból szednék pluszban, amikből nagyon kevés van a terhesvitaminban.

Névtelen írta...

Szia Ezüstmackó!
Köszi, nagyon várom, hogy leírd:) Ha nem gond, esetleg a márka is érdekelne, különösen a D vitaminnál, mivel az már bizonyítottan hatott Nálad:)
Amióta a blogodat olvastam, bevásároltam vitaminokból, hátha nekem is segítenek, de akkora a választék, hogy egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy jókat választottam (azt mondják, ami szintetikus, az kevésbé hat). Ezért érdekelne nagyon, hogy Te miket "eszel".
Köszi!

Ezüstmackó írta...

Rendben, maholnap igyekszem írni egy új bejegyzést, és akkor egyben ezeket is megírom :o)
Addig is, nagyon tudom ajánlani Eszter blogján (blogcím jobb oldalt, a linkek között) a legutolsó bejegyzést (Dr. Várbíró Szabolcs). Eszter a legnagyobb koponyákat járta végig (köztük Czeizel, Szabolcs prof, Tűű doki stb.); szerintem minden olyan orvos véleményét kikérte már, aki számít. Mégis, csak most, egyetlen orvos volt az, aki B és D vitaminszintet kért tőle, és így derülhetett ki, hogy olyan durván alacsony a D vitamin szintje, hogy így gyakorlatilag az ment volna csodaszámba, ha sikerült volna egy terhesség (az IR-ről nem is beszélve).

Annyira jó lenne, ha egyre többen és többen értesülhetnének a D vitamin nélkülözhetetlenségéről, szerepéről a teherbeesésben, az IR, a cukorbetegség, a rák megelőzésében! Khmm, és itt igazából főleg az orvosokra gondolok, hiszen a páciensek az ő utasításaikat követik, az ő szavuknak hisznek...

Addig is, mindenkinek: kérjetek egy D vitaminszint-ellenőrzést; ez igazán nem nagy dolog!! Aztán az eredmény majd úgyis mutatja, merre tovább...

Csigusz írta...

Sziasztok!

D-vitaminrol jut eszembe, azt kert a doktorno most a kontrollon es bizony a 30 a hatar(most fejbol nem tudom a kertekegyszeget) es nekem 28 ugyhogy azt is elkezdtem szedni. Helyeselt is a doki es nem uvoltotte le a fejemet, amiert felvittem az adagot, o is ugyanigy irta fel nekem ujra. Szoval ez az enyhe TSH emelkedes es pajzsmirigy cucc, lehet egyszeruen a keves D-vitamin szinttol? Amugy olvastam egyszer, hogy a fejlett orszagok lakosainak kb 90%-a D-vitamin hianyban szenved. (Mondjuk eleg sokan tulzasba viszik a napfeny-parat es igy a minimalhoz se jutunk hozza, koztunk en sem...)

Csigusz írta...

Szia Ezustmacko!

Jottem beszamolni. Meg volt a masodik kontrol vervetelem, ugye ket honapja emeltuk meg az l-thyroxint napi fel tabirol egyre, de a fellel 4.1 rol csak 3.2-re ment le, ami nem valami komoly. Na most meg 1.2 lett, ugyhogy ez a tuti. A D-vitamin szintet megint neztek igy, hogy napi 400IU-t szedek 28 rol felment 33-ra, ugyebar a 30 a minimum. Szerinted duplazzam meg nyugodtan? Vagyis a terhes vitaminomban van 200IU ott azt irja a doboz, hogy ez napi 50% es a plusz Dvitaminomban van meg 200IU az a doboz azt irja, hogy ez a napi 100%, ki erti ezt, mindketto europai marka. Talan elkezdek ket kapszulat szedni ebbol a kiegeszitobol. Volt harom hete mehtukrozesem. Nagyon remek volt, altattak, semmit sem ereztem. olyan volt az egesz nap mint egy kellemes szanatoriumi kiruccanas, es nincs semmi gond bent. Holnap megyek a dokimhoz, megbeszelni ezt az uj erteket, meg a genetikai eredmeny is megerkezett hozza. Majd irok meg.