2011. május 18., szerda

Okulásul

A következő történetet azért írom le, hogy azok, akik meddőséggel küzdenek, orvosról orvosra járnak, lombikon gondolkodnak, vagy akár már el is kezdték a programot, tanulhassanak belőle.

Egy hozzám közel álló, 37 éves lányról van szó. Párjával együtt vagy 6 éve szeretnének már babát; minden álmuk, minden vágyuk ez. Jelenleg épp a 4. sikertelen lombik után próbálja felszedni magát a padlóról. Nem ásta bele magát a témába, de hát miért is tette volna, hiszen épp ezért vannak az orvosok, a nagy tudású, elismert professzorok, akikhez évek óta járt - ők pedig nyilván tudják, mit miért csinálnak, a kisujjukban van az egész szakma. 
Igen, persze, az évek során volt pár vérvétele is, és annyit mondtak neki, hogy "minden eredménye rendben van". Ő pedig megnyugodott, annak ellenére, hogy fogalma sem volt róla, pontosan miket is vizsgáltak és mit tartanak ők jó eredménynek. Régóta próbáltam rábeszélni egy IR vizsgálatra, majd egy D vitaminszint ellenőrzésre is, de valahogy úgy lehetett vele, hogy mégiscsak a szakma elismert, híres orvosaihoz jár; nyilván ők tudják jobban, miket kell vizsgálni... Igaz ugyan, hogy mindig minden konzultáció gyorsan zajlott, személytelenül és futószalagszerűen (és az sem volt túl pozitív, hogy amikor néhanapján felhívta valamiért az orvosát, akkor az simán kétféle keresztnéven is szólította a rövidke beszélgetés során - hát igen, nehéz is lehet több lombikprogram után megjegyezni a saját páciensünk nevét és arcát), de ő azért bízott. 
Most, a negyedik lombik sikertelensége után végül megcsináltatta magánban a D vitaminszint és IR vizsgálatokat, amiket ÉN kértem tőle, nem az orvosa. Ilyen kivizsgálásokat ugyanis a meddőségi intézetben még a 4. lombik előtt sem tartottak szükségesnek.

Nos, nemrég küldte át az eredményét, amit feltennék ide okulásul... 


Mint látható, a D vitamin szintje nemhogy nem a legjobb, hanem valami brutál módon kevés, vészesen alacsony, még a meglehetősen engedékeny magyar határértékeket nézve is. Ajánlott olvasmány Szendi oldala.
A vércukorértékei is elég gyatrák; ennyi idősen azért elég magas egy 5.28-as éhgyomri és egy 7.75-ös 120 perces érték. Az éhgyomri és a terhelt inzulinszintjéről meg aztán ne is beszéljünk: 14.66-os kezdőérték, ami 120 percnél 143.40?? Jó ég... Nem kell ehhez orvosnak lenni; aki egy kicsit is konyít a témához, az is rögtön látja, hogy ez bizony egy nagyon durván szar eredmény.

ÉVEK teltek el azóta, hogy először átlépte a meddőségi intézet kapuját. 
4, azaz NÉGY lombikot csináltattak vele végig, erős stimukkal rombolva a szervezetét, terhelve a petefészkeit - az anyagi és lelki megpróbáltatásokról már nem is beszélve, és mindezt A SEMMIÉRT. Ilyen eredményekkel ugyanis gyakorlatilag kizárt a siker. 

Szándékosan nem írtam meg az intézet nevét, mivel ilyen esetek sajnos bárhol történhetnek - és történnek is, méghozzá meglehetősen szép számban. Nem csak Magyarországon, hanem szerte a világon. Ami végtelenül szomorú és erősen elgondolkodtató.

8 megjegyzés:

Ági írta...

Te jó isten!!!! Létezik még ilyen??? Az tuti, hogy azonnal máshol próbálkoznék tovább, de a minimum hogy leordítanám a drága orvos arcát! Ez felháborító!

Névtelen írta...

Sajnos az ember előbb utóbb kénytelen rájönni magától vagy felvilágosítják ezekről, (én spec. a D vitamint a Te oldalad elolvasása után nézettem meg) 35 ng/ml ref. 20-200,00 - ez sem fényes, az inzulint pedig már kezeltük.
Nem akarok rosszat írni az orvosokról, és tisztelet és nagyrabecsülés is a kivételnek, de egyre inkább az az érzésem, hogy a lombik egy óriási üzlet nekik. De sajnos akik rá vagyunk kényszerülve erre az útra, mindent hajlandóak vagyunk elviselni, mert anyák szeretnénk lenni. Bocs! Felhúztam magam!

Névtelen írta...

Sziasztok,

olvasgatom ezt a blogok és másokat is és tanulok, de mi van akkor, ha nálam eddig tényleg semmi nem rossz?
3,5 éve próbálok teherbe esni, a párom eredményei csúcs szuperek, nekem minden hormon eredményem tökéletes (tényleg az utána néztem nemcsak a dokik mondták). Ultrahangos és HSG átjárhatósági szerint is tökéletes a méhem, átjárhatóak és szépek a petevezetékeim, van peteérésem minden hónapban. Nincs semmilyen fertőzésünk, nem stresszes az életünk (mármint nyilván van, de nem extrém szerintem a mai világban). Az inzulinom cukrom is jó (0 perces inz. 6,6, 120 perces 19; cukor 5,3 és 5,6). Pajzsmirigyem is ok.
Otthoni stimus hónapok után most kezdjük az inszemeket.....
Ja és voltunk már gyógyfürdő/iszap kúrán, Aviva tornán, Gyuri bácsi gyógytea kúrán, sima cickafark és palástfű tea kúrán.
Szedek extra vitaminokat (D-t is) és sportolgatok, és nincs túlsúlyom, de vékony sem vagyok.

Valami ötlet esetleg? (Családállítás, Prana Nadi és hasonlók nem játszanak nálam....)

Névtelen írta...

Leiden mutáció vizsgálat? Azt szokták még nézni.

Az én sztorim ugyanaz, mint a fenti. 2 év nőgyógyász, majd újabb két év alatt meddőségi központban 3 inszemináció és két lombik, és ezt követően Arwen tornán hallottam először az inzulin rezisztenciáról. Jó, nem?

Pannika írta...

Sziasztok!
Szeretnék olvasóként csatlakozni.
Mi lett azóta a barátnőddel?
nekem jóval magasabb (43) éhgyomri inzulinra azt mondta az orvos, hogy csak enyhén emelkedett... :-(
Ő kapott valamilyen gyógyszert? mert én semmit. Szintén babát szeretnénk, és szintén 37 éves vagyok.
Köszönöm a választ!

Névtelen írta...

Szia Pannika,

biztos, hogy a 0 perces a 43? Milyen mértékegységben van, mert van MIU/l-ben, hanem a másikban, akkor nem hasonlítható össze a fentivel.
Nézd meg a mértékegységet, és írd meg. Mennyi a 120as terhelt?
Az a gáz ezzel az IR-rel, hogy nagyban befolyásolja a babásodást a szervezet saját érzékenysége, pl. nálam egy 38as terhelt már vetélést okozott, az alig emelkedett teszto pedig hajhullás, míg mások esetleg magasabb eredménnyel nem produkáltak tüneteket.
Fontos szerepe jut az inzulinnak a babásodásban, semmiképp sem szabad figyelmen kívűl hagyni.

Nani írta...

Mi újság??? Rég írtál már....

Ezüstmackó írta...

Köszönöm a hozzászólásokat! :*
Pannika: az orvosa napi 6000 IU D vitaminkúrát írt elő neki. Emellett egy jó 15 kg-t kellene fogynia; metformin, szigorú diéta és mozgás - és egy másik meddőségi intézet szerint (merthogy időközben váltott végre...) akár spontán is teherbe eshet, hiszen amúgy mindent rendben találtak.