2009. június 1., hétfő

Az új eredmény

Ma hívott a dokim a férjem legutóbbi eredményével. Már kibőgtem magam :o((((

Majdnem kerek 1 évvel ezelőtt volt az első vizsgálat, akkor 20 millió volt, de 90%-os aktivitással, így azt mondták, ez teljesen jó eredmény. (ha jól emlékszem, 5 nap önmegtartóztatás után volt a mintaadás)

A második vizsgálatra idén február elején került sor, akkor 41 millió volt, de csak 30% aktivitással, de a doki ezt is megfelelőnek minősítette, mondván biztos azért kevesebb csak az aktivitás, mert hozott minta volt. (3 nap önmegtartóztatás után)

A harmadik vizsgálatra nemrég, ebben a ciklusomban került sor. Az új eredmény, helyszíni mintaadással: 29 millió és 27% aktív.... (2 napos önmegtartóztatás után) 

Mindhárom eredményre igaz, hogy amik aktívak, azok szinte mind normálisak egyébként, szóval nem deformáltak.

Tudom, ezen lehet, hogy nem is kéne annyira elkeseredni. Vitaminokkal, sportolással, étrendbeli változtatásokkal simán fel lehet turbózni (és hipp-hopp, már csak azt a 100 nap spermaérési folyamatot kell kivárni, amíg ezeknek elkezdődik a hatása...)
De annyira nagyon reménykedtem már ebben a ciklusban is, a Vitex ugyanis csodát tett, soha ilyen szép hőgörbém még nem volt!!! De ilyen spermaszámmal, szinte minden napi együttléttel, majdhogynem nulla az esélyem, hogy bármi is legyen... :o((( Nagyon magam alatt vagyok :o((

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Fel a fejjel. Tudom, nem konnyu mashonnet nezni, megis hadd probaljalak meg kipockolni a jelen lelkiallapotodbol, mert sehova se vezet.
Hasznald ki akkor az idot, nagyon jo az a harom honap pl a sajat edzesedre. Eleg fitt vagy egy babahoz? Vagy kettohoz?..
Vannak jo hasizmaid? Ha a terhesseg alatt allnal neki feluleseket csinalni, ugyis hamar leallitananak a dokik.. (Ugy a 4. honap utan nem ajanlott semmi olyat csinalni, amihez teljesen vizszintesen haton kell fekudni, de fitness-labdan lehet!...) Vegy egy fitness-labdat, vagy meginkabb egy sulyozott hullahoppkarikat (2 kilos vagy nehezebb, az enyem 3 kilos...), es tornazz. Mire megjavul a ferjed eredmenye, Te is csucsformaban leszel. Ja, a hullahopp masszirozza a belso szerveket is, fokozz a verkeringest es eluzi a rosszkedvet is. Ferjednek meg adjal E-vitamint, halolaj-kapszulat, mehpempot stb., ami elerheto meg meg tudjatok fizetni. Te is beszedheted oket, foleg az E-vitamint, az is javitja a reprodukcios szervek mukodeset, egyebek kozt. Aztan ne varjatok harom honapot, minden lehet, a megtermekenyiteshez egyetlen darab sracnak kell celbaernie.
"A Vitexes"

nani írta...

Nem nem nem és nem szabad elkeseredned! Soha nem reménytelen! Na és ha mindennap együtt voltatok? Na és ha csak 27 %-os? Akkor is célba érhet a babátok! Nagyon szorítok!!!!!!!!

Ezüstmackó írta...

Igazatok van és köszönöm a tanácsokat, meg hogy tartjátok bennem a lelket, tényleg sokat jelent!!

Ezüstmackó írta...

Azt nem is írtam egyébként, hogy a normál spermamennyiség alsó határa 20 millió, a mozgékonyságnak pedig legalább 50%-nak kellene lennie (hátha valakinek ez is új információ..).
A mennyiség bőven megvan (volt ugye 41 millió is, lehet hogy ha még egy napot várunk, most is kb. ennyi lett volna a 29m helyett), a mozgékonyságon kell valamennyit javítani. Remélem, a vitaminok tényleg segíteni fognak.