2009. július 7., kedd

Az első inszem

Tegnap, a 14. ciklusnapon, délután 4.45-kor megvolt életem első inszeminációja :o)

A tüszőrepitől már 2 napja úgy éreztem, hogy pattanásig feszülnek a petefészkeim. Hétfőn délután 1-re kellett mennünk az intézetbe mintát adni. A mintaadás gyorsan ment, Édesem kb. 10 perc múlva már kint is volt (adategyeztetés is volt, előtte és utána is le kellett csekkolnia, hogy megfelelő-e a név a tégelyen és minden adat)
A hasam dél után valamivel kezdett el fájdogálni, és délután 1 körül rendesen görcsölt, mintha meg akarna jönni - ez lehetett az ovuláció. Ekkor egyébként épp 36 óra telt el a tüszőrepesztó beadása óta, szóval stimmel is :o)
A köztes időben elmentünk az IKEA-ba addig csavarogni meg ebédelni, fél 4-re értünk vissza. Az embrió transzferes váró-résznél ültettek le minket, és hamarosan tele lett a váró. Nem sokkal később szólt egy asszisztens, hogy a dokink (mások is hozzá vártak) kb. egy fél órás késésben van, amiért elnézést kér. Szuper. Még jó, hogy számítva erre, a tüszőrepit 1 órával később adtam be...
Végül csak kb. 4.40 körül hívtak be, addigra már kellőképpen ideges voltam, 1 óra alatt 3x is elmentem pisilni (én, aki amúgy egész nap alig pisil) A doktornőm eléggé rohanásban volt, gyorsan elnézését kért a késésért miközben bementünk a vizsgálóba és elhadarta, hogy akkor ott vetkőzzek le alulról, majd vegyek magamra egy köpenyt, úgy hogy a megkötős rész a hátamon legyen. Elrejtett a függöny mögé, közben a férjemet kérte meg, hogy még egyszer ellenőrizze a neveinket és adatainkat az előkészített anyagon, majd erről egy papírt is alá kellett írnia. Elmondta, hogy kifejezetten jó volt a minta minősége, a múltkori 27%-os aktivitás most 60% fölötti lett, és mennyiségre is tökéletes :o)) (most 3.5 napig nem szexeltünk mintaadás előtt :o)
Felfeküdtem az ágyra, lábak szét, talpak a kis tartón. A doktornő még egy ilyen zöld, lyukas lepellel is letakart, mint amivel a műtéti területet szokták. Kacsa be (megjegyzem, hogy nem az otthon megszokott hideg, fém kacsa volt, hanem egy átlátszó, műanyag. A tágítás így sem volt kellemes, de legalább nem volt hideg), és utána már fecskendezte is be az anyagot. Fájdalomnak nem nevezném, inkább erősen kellemetlen érzésnek. Az átjárhatósági jutott eszembe róla, amikor a kontrasztanyagot fecskendezték be - az egyébként kellemetlenebb volt. Érdekes egyébként, hogy esküszöm éreztem, ahogy az anyag nemhogy a méhembe kerül, de beáramlik a petevezetőimbe is. Ismerem az érzést, az átjárhatóságinál is egyértelműen éreztem ahogy a petevezetőimben halad, és akkor a monitoron is láthattam. Most sajnos nem volt uh, meg semmi, csak a sima befecskendezés. Az egész nem tartott tovább pár másodpercnél (pedig lassan adagolta, közben kérdezgette, jól vagyok-e). Miután végzett, már mehettem is öltözni, egy percet sem feküdhettem tovább, nemhogy fél órát, ahogy az otthoni klinikákon van. Össz-vissz ha 10 percet bent voltunk, sokat mondok.
Azt mondta, most majd érezhetek némi visszafolyást, de ne ijedjek meg, semmi gond, miután befecskendezte, az anyag alig pár perc alatt eljut mindenhová, ahová kell neki. Jeleztem, hogy igen, már most érzem a visszafolyást (és bizony én örültem volna, ha inkább fekhetek). Akárhogy is van, a gravitáció mégiscsak ellenem dolgozik, úgyhogy alig vártam, hogy kiérjek a kocsiig és ott lefeküdhessek. Így mentünk haza, aztán még otthon is lefeküdtem pár órára. Drágám közben elment a mi Kincsünkért, akire egész délután barátaink vigyáztak, meg játszóházaztak vele.

Az inszem utáni 4. és 8. napon még egy-egy Pregnyl 1500 injekciót kell kapnom, ez biztosítja, hogy megfelelő vastagságú legyen a méhnyálkahártya és hogy ne jöjjön meg idő előtt. Külön progeszteronpótlást nem kaptam.
Éjjel jól aludtam, nem fájt semmim. Reggel meg úgy ébredtem, hogy egyből elvigyorodtam - hiszen tegnap inszeminációm volt!!! Már csak 2 hét és kiderül, sikerült-e...

Ma van a születésnapom. Egyetlen ajándékot kérek... :o)

5 megjegyzés:

Nani írta...

Boldog Születésnapot! Remélem teljesül a kívánságod és megkapod az ajándékot, amire a legjobban vágysz!
Nagyon várom, hogy elteljen a két hét és sikeres inszemről számolhass be!

kidlánka írta...

Szia! Most keveredtem ide...Kicsit visszaolvastam és nagyon izgulok hogy mi fog történni és szorítok is!!!Boldog szülinapot!!:-)))

viola írta...

Boldog szülinapot!....és kivánom,hogy sikerűljön a kivánságod!!!!

zsz írta...

Szia! Nagyon szorítok!!!!!! Utólag is boldog szülinapot! :D

Hajnalod írta...

Utólag is boldog születésnapot!!