2009. július 20., hétfő

-

Az első inszemünk sajnos nem sikerült, bármennyire veszettül igyekeztem pozitív lenni és bevonzani a pozitív eredményt.

A legrosszabb az egészben mégis az, hogy még tegnap reggel (inszem utáni 13. napon, ciklus 27. napja) is halvány pozitív volt mindkét fajta teszt, amit próbáltam (csak a késő délutáni próba lett negatív)
A hivatalos verzió a "mikor teszteljek először, ha hcg tartalmú injekciót kaptam" kérdésre az, hogy 14 napot tanácsos várni a 10000 IU-s Pregnyl-t követően, 10 napot az 5000-res után, 7 napot a 2500-as után. Ez a dokik által meghatározott ajánlott várakozási idő, nyilván inkább pár nappal megtoldva, hogy egészen biztosra menjenek.
Az elmúlt napokban egymillió helyen utánaolvastam a hcg szurik kiürülésének, és általánosságban azért elmondható, hogy nagyjából kb. 1000 iu ürül ki naponta a szervezetből (persze van, akinél ennél gyorsabban ürül, pl. több példa is van, hogy 10000-res tüszőrepi utáni 7. napon már negatív a teszt - de van akinek lassabban ürül, és ugyanez a mennyiség akár 12 nap múlva is jelen van még a szervezetben)
Minden példában azt találtam, hogy a luteális fázis támogatására adott kis dózisú, utolsó 1500-as szuri utáni 4. naptól azért már lehet tesztelni, mert az már minden bizonnyal valós eredményt ad. Hát nálam nem azt adott, még az 5. napon sem (!), így aztán még nagyobb a pofon.
Meg is fogadtam, hogy legközelebb egy nappal sem tesztelek előbb a 14. napnál, de lehet, hogy inkább csak a 16. napon, már ha addig nem jön meg persze.

Holnap tervezem felhívni a klinikát, hogy értesítsem őket, ma új ciklusom kezdődött. A holnapot még mindenképp meg akartam várni, mert a vérzés mennyiségéből azért nagyjából látni fogom, hogy rövid lesz-e a ciklus (a sorminta alapján az jönne...), vagy történt valami csoda és az előző ciklusban szedett hormonális készítmények hatására talán normálissá változtam és rögtön kezdhetjük is a következő inszemet.

Hát, ez van, tudom, hogy sokan drukkoltak és köszönöm mindenkinek - reméljük a következő majd sikerül!

12 megjegyzés:

nani írta...

Továbbra is itt vagyunk, ha nem az első, akkor majd a második. Én hiszem, hogy mindennek meg van az oka. Fel a fejjel, továbbra is nagyon-nagyon szorítunk!!!!!!!!!

Pöttye írta...

Csatlakozom Nanihoz!!!!!!!

Andi82 írta...

Ismeretlenul is drukkolok!

nani írta...

Nagyon régen nem jelentkeztél.... mi újság????

ancsuka írta...

Szia! Véletlen kerültem az oldaladra. Mi is babát szeretnék, igaz nekünk már van egy 5 éves kislányunk, viszont a tesó nem nagyon akar összejönni.
Ez a második hónapom, gyógyszerek és injekciók terén. Costilbegyet kaptam és merionált. Most a tüszőm elég szép lett. Jobb és ball oldalon 2-2 domináns tüsző. 24*25mm és 20*24mm a másik oldalon meg 2db 29*21mm. Meg is kaptam tegnap az, uh-, után a tüszőrepesztőt Coragont, de nagyon fájt már a hasam az éjszaka, és még most is ha testtartást váltok felállok leülök. Hozzáteszem, én nem vagyok ilyen naprakész mint te ahogy olvaslak te szinte elmehetnél nőgyógyásznak "sajnos", annyi mindenben "otthon" vagy már. Pl. fogalmam nincs és a neten sem találom, hogy pl. ha nekem az első terhességemnél ugye átjárhatóak voltak a petevezetők, akkor azok maradnak is átjárhatóak?! Olyan boldog voltam mikor a doki mondta a domináns tüszőket, hogy mindent elfelejtettem tőle megkérdezni. Így maradt a net és így kerültem egy keresés kapcsán hozzád. Nagyon-nagyon szurkolok nektek, hogy minél előbb te is anya legyél, én már tudom az érzést, még is fáj, hogy nem olyan egyszerű a teherbe esés, igaz a kislányommal sem volt egyszerű. Sőt nem is panaszkodhatok mert ez a 3. hónapunk, igaz a doki a második hónaptól kezdve gyógyszereket és injekciót írt fel, ciklus problémám volt, hosszú történet, sőt műtétem is.
Üdv: Anikó

Ezüstmackó írta...

Szia Anikó!
Nagyon hasonló cipőben járunk, nekünk is van már egy 3,5 éves kisfiunk, csak a tesó nem akar sehogysem összejönni :o( A petevezető átjárhatóságit én megcsináltattam, egyrészt mert az inszemek előtt a doki is javasolta (függetlenül attól, hogy van már egy természetes úton fogant gyerekünk), másrészt olvastam már több olyan esetet, hogy természetes úton fogant gyerek után nem jött össze a második, és a hsg petevezeték elzáródást mutatott.

Nekem most pihenőhónap jön, de már ebben a ciklusban sem foglalkoztam az egésszel. Rájöttem, hogy a túlinformáltság veszélyesebb a tudatlanságnál, az ember összeolvas mindenfélét, aztán meg beképzeli magának. Igyekszem leegyszerűsíteni a dolgokat, nem agyalni egyáltalán az egészen, és próbálom úgy felfogni, hogy nem szabad, hogy ekörül forogjon minden napom. Majd sikerül, ha eljön az ideje - úgy látszik, majd kicsit később.
Sok sikert Nektek!!!
Köszönöm szépen a többiek érdeklődését is!

Dorottya írta...

Kedves Ezüstmackó!
Görbék és egyebek -- pl. miért halvány a terhességi teszt -- netes keresgélése során jutottam az oldaladra, gratulálok! Tetszik, és sok jó info van benne. Én kilógok ebből a sorból, amik ti itt vagytok, picit, mert 42 éves vagyok, de még mindig bízom....korai vetéléseimet tudtam csak eddig detektálni :-(, de szép ciklusaim és egészséges hormonjaim stb. vannak. Gynevacot alkalmazom most, sajnos most nem lehet hozzájutni. Párom nem akar lombikot, mert már van gyermeke több is, sajnos ez van. Ami reményt ad: 5 db 40 felett teherbe eső barátnőm van, 3 spontán (egy 42 évesen 6 lombik után spontán), van 48 éves is lombikkal, és nemrég derült ki, hogy egy velem egyidős, spontán, 60 éves férjjel, első gyermek....úgyhogy neked pláne van remény! A lombikok utáni spontán első baba már megszületett, és egészséges! a 48 évesnek is, az is. Nekem kevesebb a reményem, de bízom a Jóistenben. Ebben a ciklusban volt implantation dip-em, és pozitív tesztem, de lehet, csak szellemkép, illetve úgy tűnik, igen. Nem adom fel, te se add! Ha akar jönni a baba, jönni fog. Én most tartok a 27. napon, a tegnap esti terhességi teszt is csak szellemcsík, ez van, még reménykedem, hőm fenn van még....Sok sikert!
D.

nani írta...

Gondolom könnyebb nem rákoncentrálni a dolgokra és ezért nem írsz, csak azt akartam, hogy tudd, sűrűn benézek és nagyon várom a napot, mikor a pozitív tesztről olvashatok!! Sok erőt és kitartást addig is!!!

ancsuka írta...

szia Ezüstmackó!

jövök én is nézni téged milyen új fejleményed van, de látom semmi.
A nagyon jó tüsző eredményeim után igaz még a 25.napon tartok, de reggel csináltam egy tesztet negatív :(, pedig szinte biztos voltam, hogy pozitív lesz, lehet túlságosan is. A hőmet reggel ébredés után elfelejtettem mérni, így most megtettem, már 1órája ébren vagyok és 36,2 vagyis tuti nem vagyok terhes. Csütörtököt kivárom és doki. Fogalmam nincs hogy tovább, de szerintem nekem is inszem lesz, igaz semmi vizsgálatom nem volt még, amiket itt te írtál, hogy ettől megcsinálják-e vagy egy ciklusom elúszik azt nem tudom. Szorítok neked és írj, hogy mi van veled.

nani írta...

Csak egy bekukkantás, csak hogy tudd, hogy sokat gondolok Rád!!!

zsz írta...

Minden nap benézek, nagyon szorítok neked! Várom már a jó híreket! :D

nani írta...

Remélem csodát kapsz idén karácsonyra!!! Boldog ünnepeket!